0 °C Budapest

Lássuk, milyen időre számíthatunk a november 10-i héten!

MTI
2014. november 9. 20:02

A 46. héten olykor lehet kisebb eső, de sok napsütés is várható. Ezzel együtt folytatódik az enyhe idő, a hét elején 20, de még a hétvégén is több helyen 15 Celsius-fok körüli meleg lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn a ködfoltok feloszlása után szinte mindenütt lehet több-kevesebb napsütés, az Északi-középhegység térségében maradhat tartósabban felhős az ég. Emellett megélénkül, északnyugaton időnként meg is erősödik a szél, csapadék nem várható. A legalacsonyabb hőmérséklet 5-10, a legmagasabb hőmérséklet 15-20 fok között várható.

Kedden a hajnali köd és párásság feloszlását követően változóan felhős lesz az ég, de csapadék nem lesz. A minimumhőmérséklet általában 4-9 fok között alakul, de a kissé szeles nyugati megyékben 10-12 fok lesz a jellemző. A nappali maximumok általában 15-20 fok között alakulnak.

Szerdán sem valószínű csapadék és rövid időre a nap is kisüthet. A leghidegebb órákban 4-9 fok lehet. Nappal 13-18 fokig melegszik a levegő.

Csütörtökön többnyire erősen felhős lesz az ég, de a keleti megyékben hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Szórványosan - nagyobb eséllyel a Dunántúlon - alakul ki eső, zápor. A minimumhőmérséklet 4-10, a maximumhőmérséklet 11-18 fok között alakul. Északnyugaton lehet hűvösebb, északkeleten melegebb.

Pénteken nem valószínű csapadék. A legalacsonyabb hőmérséklet 4-9, a legmagasabb hőmérséklet 12-17 fok között alakul.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Szombaton néhol kialakulhat gyenge eső, de hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. A leghidegebb órákban 3-8 fok lehet. Nappal 11-16 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap többnyire erősen felhős lesz az ég, szórványosan eshet az eső is. A legalacsonyabb hőmérséklet 5-10, a legmagasabb hőmérséklet 9-14 fok között alakul - olvasható az előrejelzésben.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 16. 11:29