-1 °C Budapest

Fontos információ a BKK-tól a bérletes utasoknak

2014. december 23. 15:02

A korábbi évektől eltérően január 6-a helyett január 10-én hajnali 2 óráig lehet használni a 2014-es naptári évre szóló bérleteket - tájékoztatta a Pénzcentrumot a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Ezzel az a cél, hogy az éves bérletet használók zökkenőmentesen vásárolhassák meg jövő évi bérletüket.

Négy nappal meghosszabbították a 2014-es naptári évre szóló bérletek érvényességi idejét, amelyeket így a korábbi évektől eltérően január 6-a helyett január 10-én hajnali 2 óráig lehet használni.

A BKK azt tanácsolja, nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a bérletvásárlást, hiszen várhatóan sokan akarják majd bérletüket megváltani a január 1-4. közötti hosszú hétvége után, ezért valószínűleg több értékesítési pontnál is megnövekedhet a sorban állás ideje. Célszerű a vásárlást inkább korábbra, a csúcsidőszakon kívüli időszakra időzíteni hiszen már most is kaphatók a 2015-ös naptári évre szóló bérletek.

Javasolják, hogy elsősorban a Deák Ferenc tér M-nél, a Ferenciek tere M-nél, a Kelenföld vasútállomás M-nél, a Keleti pályaudvar M-nél, a Kőbánya-Kispest M-nél, a Liszt Ferenc Repülőtérnél és a Móricz Zsigmond körtér M-nél található ügyfélközpontokat vegyék igénybe az utasok.

Hosszabb érvényességi idő

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A 2014. évre szóló bérletek közül az alábbi éves bérletek érvényességét hosszabbították 2015. január 10-én 02 óráig:

  • éves Budapest-bérlet természetes személyek részére, éves Budapest-bérlet nem természetes személyek részére,
  • naptári évhez kötött érvényességű (12 darab havi szelvényből álló)
  • kedvezményes éves Budapest-bérlet természetes személyek részére,
  • kedvezményes éves Budapest-bérlet nem természetes személyek részére,
  • kedvezményes éves Budapest-bérlet közoktatásban tanulóknak,
  • kedvezményes éves Budapest-bérlet felsőoktatásban tanulóknak,
  • kedvezményes éves Budapest-bérlet nyugdíjasoknak típusú bérletek decemberi szelvénye,
  • éves összvonalas Budapest-bérlet természetes személyek részére, éves összvonalas Budapest-bérlet nem természetes személyek részére,
  • arckép nélküli éves Budapest-bérlet.


Nem vonatkozik az érvényességi idő meghosszabbítása a nem naptári évre érvényes éves bérletekre, mert azok tetszőleges kezdőnappal válthatók, továbbá nem érinti a havi és negyedéves vagy más, rövidebb érvényességű bérleteket sem.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 17. 17:01