A csütörtöki mérések szerint 12 városban már a veszélyes kategóriába sorolták a levegő minőségét, további 19 településen pedig szintén aggasztó értékeket regisztráltak.
Derült, napos időre készülhetünk a hétvége első felében, a hőmérséklet megközelítheti a 20 fokot is.
Nagyrészt derült vagy gyengén felhős, napos, száraz idő várható, szombaton estefelé növekszik meg északnyugaton a felhőzet. Kezdetben mérsékelt lesz a légmozgás, majd szombaton megélénkül, elsősorban a Dunántúlon többfelé meg is erősödik a déli, délnyugati szél.
A távolabbi kilátásokért kattints időjárás aloldalunkra!
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire +2 és -3 fok között alakul, de az Északi-középhegység völgyeiben, valamint a Nyírségben egy-két fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 14 és 18 fok között valószínű.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








