A 14 év alattiak mellett – előzetes regisztrációval – a csoportok kísérői is díjmentesen utazhatnak.
Elkezdődött a 23. VOLT Fesztivál Sopronban, a sátrazókat 10 órától folyamatosan engedik a Lővér kemping területére.
Lobenwein Norbert, a fesztivál egyik főszervezője a helyszínen tartott bejárást követően elmondta, hogy 10-12 ezer emberre számítanak ma, és a jegyeladások azt mutatják, megdőlhet a tavalyi 120 ezres nézőrekord, ami azért lenne jelentős, mert tavaly egy nappal hosszabb volt a fesztivál.
Hozzátette: tízezer sátrazó érkezik, akiket idén nem délután, hanem már délelőtt 10 órától folyamatosan engednek be a fesztivál területére, hogy ne várakozzanak a kapunál több órán keresztül a több száz méteres sorban.
A bejáráson az idei rendezvény legnagyobb újításának nevezte Lobenwein Norbert a két egymással szembe fordított színpadot, amelyek között 30 ezer ember fér el.
A 23. VOLT Fesztiválon mintegy kétszáz koncert lesz.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







