Nyugdíjasok, illetve szociálisan rászorulók kérhetik a 9 ezer forintos utalványt: mutatjuk a pontos részleteket!
A 3-as metró infrastrukturális felújításának kezdési időpontja még kérdéses, az időtartam azonban változatlan - közölte Tarlós István főpolgármester szokásos pénteki sajtótájékoztatóján, hozzátéve: lehet, hogy nem lesz időveszteség.
A városvezető azt is megfogalmazta, hogy ha az Európai Beruházási Bank (EIB) hitelének emelésével és kormánygaranciával kell végrehajtani a beruházást, akkor ragaszkodik ahhoz, hogy a 137,5 milliárd forintos uniós forrást más projektek beruházására fordíthassa a főváros. Hozzátette: a kérdés azért merült fel, mert elképzelhető, hogy az unió megtérülő beruházásként kezeli a rekonstrukciót és más finanszírozási feltételeket szab.
A pótlóbuszokra vonatkozóan azt mondta, kezdettől azt képviselték, hogy akkor tudnak a nemzetgazdasági érdekekre figyelemmel lenni, ha a legolcsóbb ajánlat és a szolgáltatás közötti különbséget a kormány fizeti. "Aki rendeli a zenét, az fizet" - jellemezte a helyzetet.
Kitért arra is, hogy használt buszok időleges forgalomba állításával, a várakozási idő csökkentésével és a Volán bevonásával is el lehet kerülni a csúszást. Tarlós István ugyanakkor azt is megjegyezte: "erősen reméli", hogy produkálnak olyan szolgáltatót, amely magyar buszokkal szolgáltat. Ha létezik ilyen, akkor az miért nem indult el az őszi nyílt tenderen? - vetette fel.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában






