Itt tényleg úgy érzi magát az ember, mintha hirtelen egy másik gazdasági ligába csöppent volna.
A következő hetekre teljesen megteltek a balatoni szálláshelyek, már csak kollégiumi szobákban és drága hotelekben találhatunk néhány helyet. A vendéglátósok szerint egyébként az NDK-s idők óta nem volt ilyen, de most a magyar vendégek vannak túlsúlyban. Persze akinek van saját nyaralója a tóparton, annak emiatt nem fő a feje, nekik viszont az utóbbi időkben mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk.
A Szállás.hu és a Booking.com ajánlatai alapján már csak pár szabad hely maradt a Balaton mellett a következő hetekre, a maradék szobák pedig jellemzően drága szállodai szobák. A helyi Tourinform irodák egyébként megerősítették ezt, nemcsak a nagyobb településeken, hanem a kisebb vízparti falvakban sem lehet szállást találni, egyedül Keszthely környékén találni kollégiumi szobákat. A Zamárdiban azt mondták, hogy az NDK-s idők óta nem volt ilyen sok turista, ráadásul főleg magyarok mennek a Balatonra - írja a WeloveBalaton.
Jó ha van nyaralónk
A nyaralás szempontjából most előnyben vannak, akiknek saját nyaralójuk van a Balaton partján. Ez azonban nem is olyan olcsó mulatság, a Balaton töretlen népszerűsége a számokban is megmutatkozik. Az Otthontérkép adatai szerint a Balaton körüli 8 kistérség átlag kínálati ára 236 ezer Ft/négyzetméter. Az árak azonban természetesen itt is meglehetősen széles skálán mozognak. A legkedvezőbb áron Marcali (136 ezer Ft/négyzetméter), Tapolcai (183 ezer Ft/négyzetméter) kistérségben vásárolhatunk ingatlant.

Őket követi a Keszthelyi (208 ezer Ft/négyzetméter), a Balatonalmádi (218 ezer Ft/négyzetméter), a Fonyódi (241 ezer Ft/négyzetméter) és a Balatonföldvári (260 ezer Ft/négyzetméter) régió. A legtöbbet pedig Siófokon (313 ezer Ft/négyzetméter) és Balatonfüreden (330 ezer Ft/négyzetméter) kell fizetni négyzetméterenként egy ingatlanért.
- mondta korábban a Pénzcentrumnak Ditróy Gergely az Otthontérkép vezető elemzője.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mihez kezdjünk, ha már ott vagyunk?
Ilyen tömegben az sem mindegy, hova megyünk, a Balatoni Szövetség idén már 13 strandot minősített kiemelkedő minőségűnek, így megkaphatták a Kék Hullám Zászló három csillagos minősítését. További 23 partszakasz fért fel a listára, ezeket is érdemes lehet meglátogatni. A szálláshelyek zsúfoltsága miatt viszont a part is várhatóan tömve lesz, ezért nem árt több közeli strandot is megjegyezni, mivel lehetnek olyan eldugott partok, ahol kisebb az emberáradat.
Ezek a legjobb balatoni strandok a szövetség szerint:
- 1. Vonyarcvashegy Lidó strand
- 2. Balatongyörök Községi strand
- 3. Gyenesdiás Diási Játékstrand
- 4. Szigliget Községi strandfűrdő
- 5. Balatonfüred, Kisfaludy strand
- 6. Balatonlelle Napfény strand
- 7. Balatonberény Községi strand
- 8. Balatonfüred, Esterházy strand
- 9. Csopak, Községi strand
- 10. Keszthely Városi strand
- 11. Balatonakali Községi strand
- 12. Zánka Községi strand
- 13. Balatonboglár Platán strand
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.







