Hétfőn délelőtt még nagyobb területen lehet erősen felhős az ég, miközben nyugat felől csökken, szakadozik a felhőzet.
Sapka? Sál? Rövidgatya? Strandpapucs? Hiába nézel ki az ablakon, mégsem tudod eldönteni, mit vegyél fel ma? Segítünk! Ilyen időjárásra készülj most kedden (2016.09.13).
Nem tudod, mit vegyél fel reggel? Kíváncsi vagy várható-e csapadék, illetve mire számíthatsz, ha autóba ülsz? Esetleg a napi orvosmeteorológiai előrejelzés, pollen és UV helyzet is érdekel? Itt a Pénzcentrum napi időjárásjelentése:
36 órás előrejelzés
Kedd reggel az ország nagy része felett kevés felhő lesz az égen, de délnyugaton, délen és helyenként északkeleten erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, és errefelé egy-egy zápor is előfordulhat. A légmozgás nem lesz jelentős. A legalacsonyabb hőmérséklet 12 és 18 fok között alakul. Napközben erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés, és több tájegységünkön is kell számítani lokálisan kialakuló záporokra, zivatarokra. A szél csak zivatarok környezetében támadhat fel átmenetileg. A legmagasabb hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, de a zivatarokat követően felfrissül a levegő.
Szerda reggel elsősorban délnyugaton lehet több felhő felettünk, errefelé egy-egy zápor, zivatar is előfordulhat, máshol viszont többnyire gyengén felhős időre ébredhetünk. Az Alföldön találkozhatunk átmenetileg párás, ködös körzetekkel is a hajnali órákban. A szél nem lesz jelentős. A legalacsonyabb hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.
Közlekedésmeteorológiai jelentés
Kedden több tájegységünkön is számítani kell lokálisan kialakuló záporokra, zivatarokra, melyek vizes, csúszós útszakaszokat okozhatnak. Zivatarok környezetében hirtelen lecsökkenhet a látástávolság, az erős széllökések pedig ronthatják a járművek menetstabilitás. A napos időszakokban azonban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni. Gyermekeinket, házi kedvenceinket ne hagyjuk a tűző napon álló zárt járműben. Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Orvosmeteorológiai jelentés
Kedden sem lesz front térségünkben, de a nagy napi hőingás miatt az érzékenyeknél vérnyomás-ingadozás előfordulhat, így ők lehetőleg kerüljék a megterhelő fizikai munkát és a stresszhelyzeteket. A meleg idő miatt egyeseknél enyhe fejfájás, dekoncentráltság, fáradékonyság jelentkezhet. Ugyanakkor a napos, meleg idő jó hatással lesz hangulatunkra, közérzetünkre. A nyárias melegben ajánlott a napi 3-4 liter cukor- és alkoholmentes folyadék bevitele szervezetünkbe. Reggel még elkél a réteges öltözet, de napközben kellemes hő- és komfortérzetre lehet számítani a zivatarmentes helyeken.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Tényleg életveszélyes a magyar luxusutazók kedvenc országa? A februári káosz mindent megváltoztatott
A magyar Külügyminisztérium egymást követő figyelmeztetései jól mutatják, milyen hirtelen tudnak eszkalálódni a kartellháborúk.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







