Hétfőn délelőtt még nagyobb területen lehet erősen felhős az ég, miközben nyugat felől csökken, szakadozik a felhőzet.
Sapka? Sál? Rövidgatya? Strandpapucs? Hiába nézel ki az ablakon, mégsem tudod eldönteni, mit vegyél fel ma? Segítünk! Ilyen időjárásra készülj most szerdán (2016.10.19).
Nem tudod, mit vegyél fel reggel? Kíváncsi vagy várható-e csapadék, illetve mire számíthatsz, ha autóba ülsz? Esetleg a napi orvosmeteorológiai előrejelzés, pollen és UV helyzet is érdekel? Itt a Pénzcentrum napi időjárásjelentése:
36 órás előrejelzés
Szerdán napközben folytatódik az erősen felhős, borongós idő, csak helyenként szakadozhat fel rövid időszakokra a felhőzet. Eleinte csak helyenként, délutántól főként az északi, északnyugati tájakon fordulhat elő eső, szitálás. A délkeleti-déli szél a Duna-Tisza közén megélénkülhet. Délután 9-14 fok várható.
Csütörtökön az ország délkeleti felén többször is felszakadozhat a felhőzet, kisüthet a nap, ugyanakkor északon és nyugaton borult lesz az ég. Eleinte főként az ország északnyugati felén, délután már a középső tájakon is számítani kell esőre, záporokra. A középső tájakon és a Dél-Alföldön élénk, időnként erős lesz a délkeleti szél, majd délutántól a Dunántúlon északira fordul a légmozgás iránya. Hajnalban 4-9 fok várható, a csúcshőmérséklet pedig az ország északnyugati felén 8 és 12, délkeleti felén 13 és 17 fok között alakul.
Közlekedésmeteorológiai jelentés
Szerdán eleinte csak helyenként, délutántól főként az északi, északnyugati tájakon találkozhatunk eső következtében vizes, csúszós utakkal. Kora délelőttig elsősorban nyugaton és az Északi-középhegység térségében okozhat pára, foltokban köd korlátozott látási viszonyokat. A Duna-Tisza közén a kissé megélénkülő déli-délkeleti szél némileg csökkentheti a menetstabilitást. Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Orvosmeteorológiai jelentés
Szerdán sem várható fronthatás, az alapvetően borongós, szürke időben azonban nem javul az élettani helyzet. Sokunknál jelentkezhetnek kopásos eredetű ízületi panaszok, fáradtság, bágyadtság, dekoncentráltság, álmosság. Továbbra is alacsony lesz a hő- és komfortérzetünk, ezért ajánlott a vastag, réteges öltözet. Fokozzuk a vitaminbevitelt, fogyasszunk sok zöldséget és gyümölcsöt!
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Tényleg életveszélyes a magyar luxusutazók kedvenc országa? A februári káosz mindent megváltoztatott
A magyar Külügyminisztérium egymást követő figyelmeztetései jól mutatják, milyen hirtelen tudnak eszkalálódni a kartellháborúk.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







