Hétfőn délelőtt még nagyobb területen lehet erősen felhős az ég, miközben nyugat felől csökken, szakadozik a felhőzet.
Sapka? Sál? Rövidgatya? Strandpapucs? Hiába nézel ki az ablakon, mégsem tudod eldönteni, mit vegyél fel ma? Segítünk! Ilyen időjárásra készülj most szombaton (2016.12.10).
Nem tudod, mit vegyél fel reggel? Kíváncsi vagy várható-e csapadék, illetve mire számíthatsz, ha autóba ülsz? Esetleg a napi orvosmeteorológiai előrejelzés, pollen és UV helyzet is érdekel? Itt a Pénzcentrum napi időjárásjelentése:
36 órás előrejelzés
Szombat reggel is többfelé képződik pára, köd, mely napközben keleten, északkeleten tartósan is megmaradhat. Naposabb területek nyugaton, délnyugaton lehetnek, másutt tartósan felhős marad az ég. A főváros és a Bakony térségében élénkülhet meg a nyugati-délnyugati szél. Többfelé lesz fagyos a reggel, napközben 4-10 fok között alakulhat a hőmérséklet.
Vasárnap országszerte párás, ködös lesz a reggel, majd a köd feloszlását követően erősen felhős marad az ég. Délután egyre többfelé megerősödik az északnyugati szél, északkeleten gyenge csapadék is előfordulhat. Reggel többfelé fagyhat, +3 és -3 fok között alakulhat a minimum-hőmérséklet.
Közlekedésmeteorológiai jelentés
Szombat reggel is a többfelé kialakuló pára-, ködfoltok csökkentik le jelentősen látástávolságot. Napközben keleten, északkeleten maradhatnak tartósan ködös területek, helyenként ködszitálás teheti nedvessé, csúszóssá az útszakaszokat. A főváros és a Bakony térségében az időnként megélénkülő szél csökkentheti a járművek menetstabilitását. A naposabb délnyugati területeken érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni. Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Orvosmeteorológiai jelentés
Szombaton fronthatás nem fogja terhelni szervezetünket, de a magasban áramló meleg levegő melegfronti jellegű panaszokat okozhat. Ennek hatására fejfájás, levertség, bágyadtság jelentkezhet az arra érzékenyeknél. A párás, ködös területeken a kopásos eredetű ízületi bántalmakban szenvedők panaszai erősödhetnek fel. A nyirkos, hideg időben könnyen megfázhatunk, ezért öltözzünk melegen, immunrendszerünk erősítésére fogyasszunk vitamindús ételeket!
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Hójelentés
Száraz, eseménytelen idő. Hétvégén is sokfelé képződik pára, köd és alacsony szintű rétegfelhőzet. Gyenge hószállingózás a tartósan ködös keleti területeken, az ipari körzetekben alakulhat ki.
Tényleg életveszélyes a magyar luxusutazók kedvenc országa? A februári káosz mindent megváltoztatott
A magyar Külügyminisztérium egymást követő figyelmeztetései jól mutatják, milyen hirtelen tudnak eszkalálódni a kartellháborúk.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







