12 °C Budapest

Összeomlik a közlekedés: nyolcnapos BKV-sztrájk jön áprilisban

MTI
2017. március 31. 13:30

Április 18-án 0 órától háromnapos sztrájkba kezdenek a BKV dolgozói, jelentette be két nagy szakszervezet. A háromnapos sztrájk április 24-én egy ötnapossal folytatódik.


Sztrájkot jelentett be két nagy BKV-s szakszervezet, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ). A bértárgyalás során a BKV ugyanis nem tett érdemi béremelési javaslatot. A szakszervezetek az állami cégeknél történt 30 százalékos béremelést követelnek, ennek évenkénti mértékéről külön tárgyalásokon egyeztetnének. Ezen felül 2017-re további 5 százalékos béremelési igényt támasztottak, amelyet az alacsonyabb keresetűek bérfelzárkóztatására kértek.

A BKV a tárgyalások során hangsúlyozta, hogy határozott szándéka a bérfeszültségek hosszú távú rendezése, de a források előteremtéséig a munkavállalók türelmét kérte. Gulyás Attila, a VTDSZSZ elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a sztrájkról már tájékoztatták Bolla Tibort, a BKV elnök-vezérigazgatóját. A munkabeszüntetés támogatottsága a BKV-n belül százszázalékos.

Mégis mire számíthatunk?

A munkabeszüntetés minden ágazatra kiterjed, így az érinti a busz-, a troli-, a villamos- és a metróközlekedést is.
Törvényi rendelkezések szerint a sztrájk első napján 66 százalék szolgáltatást kell biztosítani óránként és vonalanként, a második naptól viszont csak a csúcsidőben kell tartani az elégséges szolgáltatás mértékét. Ez azt jelenti, hogy csúcsidőn kívül akár el sem indulhatnak a járatok, ha napi átlagban teljesül a 66 százalékos szolgáltatási színvonal.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A BKV-nál legutóbb 2010 januárjában volt munkabeszüntetés. A hatnapos sztrájkban a BKV 26 szakszervezetéből 14 vett részt, mert nem tudtak megállapodni a BKV menedzsmentjével a kollektív szerződésről. Azóta bár többször is alakult sztrájkbizottság a BKV-nál, munkabeszüntetés nem volt.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 27. péntek
Ákos, Bátor
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 27. 15:28
Agrárszektor  |  2026. február 27. 14:29
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom