-2 °C Budapest

Télen sem teszed le a motort? Erre figyelj!

2017. december 23. 14:00

Az igazi tél érkeztével jelentős csapadékmennyiségre, éjszakai fagyokra, csúszós utakra és ezzel összefüggésben a téli gumi, illetve szükség esetén hólánc használatra figyelmeztetik az autósokat. Vannak azonban, akiknek két keréken sem ér véget ilyenkor a szezon, és a kedvezőtlen idő dacára is útra kelnek motorral, robogóval, netán kerékpárral. Tippeket adunk, hogy baleset nélkül vészelhessék át a telet.

"Aki két keréken közlekedik télen, annak alapvető fontosságú a megfelelő közérzet biztosítása, és erre általában senki sem gondol" - kezdi  Kovács B. Róbert, a Groupama Tanpálya motoros vezetéstechnikai instruktora.

Minél jobban átfázunk, annál veszélyesebbé válik a téli kétkerekűzés. Ennek oka, hogy éppen mikor a szokottnál is fokozottabb figyelemre lenne szükség, kevésbé tudunk a forgalmi helyzetekre koncentrálni, és mozdulataink is nehézkesebbé válnak, így a reakcióidő értékes tizedmásodpercekkel nőhet.

A járművek "téliesítése" jelentős anyagi ráfordítással járhat: az alapvető kiegészítők, mint a kesztyű, a vízhatlan cipő és a derékmelegítő mellett érdemes kézzsákot, lábtakarót és túraplexit is beszerezni. Nagyobb kiadással jár, de sok segítséget jelenthet motorokon az ülés- és a markolatfűtés, vagy akár a fűthető ruházat.

Mindemellett elengedhetetlen a láthatóságot segítő élénk színű sisak és kabát

 - hívja fel a figyelmet a szakértő. "Bizonyított, hogy a segítségükkel akár már 300 méterrel hamarabb észre lehet venni a közlekedőt."

Természetesen nem csak autók esetében fontos az abroncscsere: ha biciklire még nem is, motorokra már elérhetőek téli gumik. "Kissé hidegebb, esős időben segíthetnek, de havas utakon való közlekedésre ezek sem teszik alkalmassá a járműveket" - figyelmeztet a szakember.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ha egy autó kicsit megcsúszik, még lehet korrigálni, egy kétkerekűnél a jégen csúszás szinte kivédhetetlenül eséshez vezet. Tapasztalataink szerint ilyen esetekben 70-75 százalékos a valószínűsége a lábsérülésnek, hiszen a motorosok a stabilitásukat a lábukkal igyekeznek visszanyerni.

A balesetek elkerüléséhez a motorok és kerékpárok esetében is kerülni kell a hirtelen pedál- és kormánymozdulatokat. A fékezést a megszokottnál hamarabb kell megkezdeni, a járművet pedig finomabban dönteni, nagyobb íven, és kisebb sebességgel kigyorsítani a kanyarokból.

JÓL JÖNNE 500 EZER FORINT?

Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban 500 ezer forintos hitelösszeget, és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a Sberbank nyújtja (THM 10,97%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,73%) ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni az MKB, a K&H, illetve a Cetelem és a Budapest Bank személyi kölcsönét is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 28. 19:19
Agrárszektor  |  2026. február 28. 20:17
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem