A magyar Külügyminisztérium egymást követő figyelmeztetései jól mutatják, milyen hirtelen tudnak eszkalálódni a kartellháborúk.
Száz darab VW e-up! elektromos gépkocsival Prágában megkezdte működését a GreenGo magyar autómegosztó cég. Simon Capek, a GreenGo csehországi vállalatának igazgatója újságíróknak azt mondta, hogy három hónapon belül az igénybe vehető gépkocsik számát kétszázra emelik. A magyar cég csehországi vállalata mintegy húsz alkalmazottal fog dolgozni.
A kocsikat mobil applikáción keresztül lehet kölcsön venni. Egyelőre csak az úgynevezett szerviz-övezetben, amely a cseh főváros 1. és 2. kerületét, valamint a 3. és a 10. kerület belvárosi részeit foglalja magába. Összesen mintegy 35 négyzetkilométernyi területről van szó.
A GreenGo-nak Prágában nincs központja, ahonnan a kocsik elvihetők lennének, illetve ahová vissza kellene vinni őket. Az applikációba bejelentkező személy a mobilján látja, hol található szabad gépkocsi, milyen az akkumulátor feltöltöttsége, tehát hány kilométert tud megtenni még az autóval.
A cseh fővárosban már több olyan társaság is működik - például a re.volt, Anytime, Car4Way, Autonapul, Ajo.cz - amelyek az elektromos autók mellett elektromos kismotorokat és rollereket is kínálnak kölcsönzésre. Az érdeklődőknek jelenleg összesen mintegy ezer darab elektromos vagy hibrid meghajtású személygépkocsi áll a rendelkezésükre ezeknél a cégeknél.
A közelmúltban a cseh Skoda Auto is bejelentette, hogy anyacégével, a német Volkswagennel közösen az idén szintén beindítja Prágában az elektromos autók megosztásos kölcsönzését. A kínálatban a Skoda Citigo iV modellek is szerepelni fognak.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







