Északnyugat felől fokozatosan beborul az ég, a Dunántúlon és a középső országrészben már a délelőtt folyamán megvastagszik a felhőzet, és helyenként gyenge eső, zápor is...
Idén összesen 35 strandot minősítettek a Kék Hullám Zászló versenyen, melynek 2004 óta az a célja, hogy ösztönözze a Balaton környéki strandokat a fejlesztésre és a korszerűsítésre - írja a HelloVidék.
Kék Hullám Zászlók kiosztására ebben az évben Zamárdi kertmozija adott otthont, az eseményen a HelloVidék is részt vett. A bíráló bizottság tagjai a Balatoni Turizmus Szövetség, a Balatoni Kör, a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Nők a Balatonért Egyesület, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park és a Megyei Kormányhivatalok Népegészségügyi Főosztályainak munkatásaiból álltak - számol be a HelloVidék tudósítója.
A strandminősítő verseny szempontjai között szerepelt például, hogy mennyire családbarát, hogy milyen az illemhelyek állapota az adott strandokon, de az is fontos volt a bírálatnál, hogy környezetbarát legyen az üzemeltetés.
Két csillagos minősítést ért el:
- Berény Naturista Camping strandja
Három csillagos minősítést elért strandok:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- Keszthely, Helikon Strand
- Balatonfüredi Széchenyi Strandfürdő
- Fonyód Városi Strand
Négy csillagos strandok:
- Keszthely, Libás Strand
- Balatonudvari, Fövenyesi Strand
- Balatonudvari, Községi Strand
- Balatonmáriafürdő Központi Fizető Strand
- Zánka Községi Strand
- Siófok Nagystrand
- Révfülöp Császtai Strand
- Révfülöp Szigeti Strand
- Ábrahámhegy Községi Strand
- Fonyód, Sándortelepi Panorama Strand
- Fonyód, Bélatelepi Strand
- Balatonföldvár, Nyugati Strand
- Balatonlelle Napfény Strand
- Badacsonytomaj, Badacsony Strand
Öt csillag minősítést elért strandok:
- Balatonföldvári Keleti Strand
- Zamárdi Nagystrand
- Balatonalmádi, Wesselényi Strand
- Balatonberény, Községi strand
- Alsóörs, Községi Strand
- Balatonfüred, Esterházy Strand
- Balatonfüred, Kisfaludy Strand
- Szigliget Községi Strand
- Csopak Községi Strand
- Balatonederics Zöld Hullám strand
- Vonyarcvashegy Lido Strand
- Keszthely Városi Strand
- Gyenesdiás Diási Játék strand
- Gyenesi Lido strand
- Balatongyörök Községi Strand
- Balatonszárszó Mikszáth utcai Központi Strand
- Badacsonytomaj Városi Strand
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







