Miközben az Európai Unióban a lakosság több mint fele, 50,6 százalék egyáltalán nem használ tömegközlekedést, addig Magyarországon ez az arány jóval alacsonyabb.
Sikeresek az új balatoni jegytípusok, és a megnövelt szállítókapacitásnak köszönhetően folyamatosan növekszik a vonatozó kerékpárosok száma is.
A Balaton déli partjára 335 ezren, az északi partra pedig közel 164 ezren érkeztek vonattal az elmúlt egy hónapban. A MÁV-START több új jegytípus bevezetésével is igyekszik az utasok kedvében járni. Idén nyáron például már lehetőség van a Balaton 24 és a Balaton 72 jegyekkel is utazni, bevezetésük óta már ötezernél is több kelt el.
A MÁV-START folyamatosan bővülő szolgáltatásokkal kíván eleget tenni az egyre növekvő kerékpárszállítási igényeknek. A hosszú távú fejlesztési program célja, hogy minden vonaton biztosított legyen a kényelmes, kiszámítható kerékpárszállítás, hiszen ezt a népszerű szolgáltatást évente több mint háromszázezren veszik igénybe országszerte, a vasúttársaság összesen 655 kerékpárszállító funkcióval is rendelkező járművét használva.
Az egyik kiemelkedő célpont a Balaton partja, ahol a közelmúltban végrehajtott pályafejlesztéseknek köszönhetően megtöbbszöröződött a vasúti kínálat, a kerékpárszállítási kapacitás, és rövidült a menetidő, 30-45 perccel közelebb került a balatoni térség a fővároshoz. Idén nyáron már mintegy 24 ezer biciklit szállítottak a vonatokon, majdnem negyedével többet, mint tavaly.
Az étkezőkocsik kínálata a pénztárcabarát árazásnak is köszönhetően változatlanul vonzó, az utasok átlagosan 1390 forintért fogyasztottak a közkedvelt, streetfood jellegű ételekből. A tavaly megismert START és az idén bevezetett Classic Burgerekből a szezon kezdetétől az első hónapban összesen 649 darab, csapolt sörből pedig 2107 korsó fogyott.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A vasúttársaság továbbra is hangsúlyosan kéri az utasokat, hogy a sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében jegy- és bérletvásárláskor részesítsék előnyben a MÁV applikáció használatát és az e-vonatjegy váltását.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







