A MÁV–Volán csoport 750 ezer forintos belépési bónusszal próbál új buszvezetőket toborozni.
Berobbant a nyári szállásfoglalási kedv a fokozatos újranyitás bejelentése és az emelkedő beoltottsági ráta hatására. Az augusztusi belföldi turizmus még a tavalyinál is erősebb lehet, sok szállásadó erre építve még kivár.
Pillanatok alatt – április első hétvégéjétől mostanáig – 70-ről 20 százalékra apadt a 2019-es bázisidőszakhoz mért elmaradás, ami óriási nyári belföldi keresletet és erős előre tervezést jelez – mondta a Világgazdaságnak Szigetvári József, a Szallas.hu csoport vezérigazgatója. Az előfoglalások száma idén márciusban nem esett vissza olyan mértékben, mint tavaly. Időarányosan 30 százalékkal több nyári szállásfoglalás volt bent idén márciusban, mint tavaly, ami ugyanakkor 70 százalékkal volt kevesebb, mint két éve. Április első hétvégéjén azonban jött a trendforduló, ami azóta is tart, az elmúlt két-három napban már több foglalás érkezik be a nyári időszakra, mint 2019-ben.
A nyári szállásfoglalási piac berobbanása minden túlzás nélkül jelentős, olyannyira, hogy az idei augusztusi belföldi vendégforgalom még a tavalyit is meghaladhatja – mondta a Szallas.hu vezérigazgatója. Újdonság, hogy az egy éjszakára szóló szállásdíj, azaz vásárlói kosár értéke 11 százalékkal nőtt, vagyis megjelent egy fizetőképesebb réteg, amely belföldi nyaralást is tervez az idén. A korábbiaknál nagyobb volumenű keresletet a magasabb kategóriájú szálláshelyek iránt a külföldi utazási bizonytalanságok is táplálják.
Jelentős a kivárás a vendégházak és a panziók kiadói körében. E kategóriában a szokásos kínálat negyede, azaz mintegy ötezer szálláshely még nem tette közzé nyári ajánlatát, vagyis nem foglalható, az üzemeltetőik minden bizonnyal az aktuális piaci kereslethez akarják árazni magukat. A kategóriát lépők jellemzően 20 százalékkal drágábban, például 8 ezer forint helyett 10 ezerért adják ki szobáikat egy éjszakára.
Úgy tűnik, most a szállásadók akarnak a last minute foglalásokkal jól járni, a szállásfoglalóknak erre idén sem nagyon lesz esélyük a főszezonban, mert sorra telnek meg a vendégházak és panziók, egyre inkább a hotelek felé tolódnak majd a foglalások. Külföldiek híján a foglalások 70 százaléka irányul vendégházakba és panziókba, a máskor szokásos 50 százalék helyett.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A szállások nagy többsége még előleg és lemondási díj nélkül, szabadon foglalható, a keresők többsége egyébként is ezzel a szűrővel válogat. A tavalyi 4,4 éjszakás főszezoni átlag idén 4,5 éjszakára nőtt augusztusra, ami egyelőre nem szignifikáns változás, továbbra is az egyhetes nyaralások és a hosszú hétvégék átlagából jön ki. A pünkösdi időszakra is elkezdődtek a foglalások a hét végén, a klasszikus fürdő- és programturizmus még hibernált állapotban van, bár már sok a célzott keresés, de foglalni még nem mernek az emberek.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







