Egy felmérésből a 2026-os üzleti várakozások mellett a legjelentősebb HR-kihívásokra is fény derül.
A turisták és a személyzet hiánya, a hatalmas bérigények, a magas alapanyagárak, valamint az elviteles ételek áfájának várható növekedése miatt az éttermek nagyon nehéz helyzetben kezdik meg a nyári szezont. Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint a budapesti vendéglátók még nagyobb bajban vannak a külföldi vendégek hiánya miatt.
A városi magyarok inkább vidéken, a Balatonnál vagy más, hazai vízparton, esetleg idegen országokban nyaralnak, sokat költő, külföldi turisták pedig nincsenek, és őszig nem is nagyon lesznek, ezért Budapesten jóval kevesebb vendéglátós mert kinyitni, mint máshol – fogalmazott az InfoRádióban Kovács László.
Nem volt értelme sok üzletnek kinyitnia azért, hogy aztán teljes költséggel finanszírozza a nyitvatartását, merthogy megfelelő kereslet híján nem lett volna rentábilis az üzemelés. Szálloda például rengeteg nem nyitott meg, 40-50 százalék, és nyilván a szállodákhoz kötődik a vendéglátás. Sokan várták, hogy a labdarúgó-Eb komolyabb turizmust hoz, sajnos ez nem nyilvánult meg, magyarok voltak az első két meccsen a Puskás Arénában
mondta el. A vendéglátóipart most a szakemberhiány is sújtja, nagyobb mértékben, mint korábban. "Nagyon sokan hagyták el végleg a vendéglátást a Covid alatt. (...) 8-10 hónapot meg kellett oldaniuk máshogy, kereskedelemben, az építőiparban vagy az IT-szektorban helyezkedtek el, a jelenlegi munkahelyük nyújtotta biztonságérzetet még alacsonyabb jövedelem mellett sem akarják feladni" – magyarázta Kovács László. Az elnök szerint a vendéglátóipar munkáltatóinak a hatalmasra növekedett bérigények és a magas alapanyagárak is komoly gondot jelentenek most, és emiatt kénytelenek megemelni az árakat.
Ha most kimegy valaki a piacra, akkor 20-25 százalékkal drágábban kapja a húst, mint egy éve, és a munkaerőpiacon is körülbelül hasonló árú munkabér-emelkedés volt
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– mondta Kovács László, szerinte nagy segítséget jelentene az ágazatnak, ha az elviteles ételek áfája nem ugrana vissza 27 százalékra a válság elmúltával, hanem 5 százalékon maradna, mint a lezárások idején.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







