Ma még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen havas esőbe, fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot.
Brutálisan megdrágult a horvátországi nyaralás: az olaszoknál, törököknél is elszálltak az árak
Nagyon felment a külföldi utazások ára a KSH adatai szerint. A Pénzcentrum kikérte a legnépszerűbb úticélok árváltozásait, és kiderült, hogy idén nyáron több mint 44 ezer forinttal kerül többe az egyhetes horvátországi nyaralás egy főnek, mint 2017-ben. De például Görögországban, Spanyolországban és Törökországban is jóval többet kell fizetnie a magyaroknak a nyaralásért, mint öt évvel ezelőtt.
Bődületesen megdrágult a külföldi nyaralás 5 év alatt - derült ki azokból az adatokból, amelyeket s KSH-tól kért ki a Pénzcentrum. A statisztikai hivatal több száz termék és szolgáltatás árváltozásait követi nyomon, így a magyarok által legkedveltebb nyaralóhelyekről is pontos képpel rendelkeznek.
A KSH nem csak a szállások árait vizsgálja, hanem az utazást is beleveszi a statisztikákba, így pedig eléggé pontosan kiderül, hogy mennyire terheli meg a családi kasszát egy-egy utazás. Most az alábbi utak árváltozásait kértük ki:
- Görögország, utazás repülővel (kötelező egyéb díjakkal), 3 vagy 4 csillagos hotel, félpanzió, 8 nap/7 éj
- Olaszország, utazás egyénileg, 3-4 fős apartman (takarítási díjjal), 1 főre, önellátás, 8 nap/7 éj
- Spanyolország, utazás repülővel (kötelező egyéb díjakkal), 3 vagy 4 csillagos hotel, félpanzió, 8 nap/7 éj
- Horvátország, utazás egyénileg, 3 csillagos hotel, félpanzió, 8 nap/7 éj
- Törökország, utazás repülővel (kötelező egyéb díjakkal), 4 vagy 5 csillagos hotel, all inclusive ellátás, 8 nap/7 éj
A tartomány tehát elég tág: van itt minden a törökországi repülős luxusnyaralástól egészen a sima olaszországi apartmanig, ahová egyéni az utazás módja. Egy azonban közös a vizsgált nyaralásokban:
mindegyik eléggé megdrágult 2017 óta.
Pedig több esetben éppen csökkentek az árak, amikor beütött a járvány, ami mindent megváltoztatott. A legnagyobb mértékben a horvátországi nyaralás ára emelkedett:
idén júniusban 38 százalékkal került többe a horvát pihenés, mint 2017-ben, ez több mint 44 ezer forintos drágulást jelent egy főre vetítve.
Forintban számolva a görögországi utazás drágult meg leginkább: egy hétért repülővel, viszonylag jó hotellel, félpanzióval most 64 ezer forinttal kell többet fizetni, mint 2017-ben.
Legkisebb mértékben a legdrágább, törökországi út ára emelkedett, "mindössze" 8 százalékkal, azaz 22 ezer forinttal.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ide utazik a legtöbb magyar
2019-ben a KSH közlése szerint Horvátországba látogatott a legtöbb magyar turista, de szinte az összes déli állam nagy népszerűségnek örvendett, köztük Olaszország és Görögország is. Tavaly a korlátozásoknak köszönhetően jelentősen visszaesett az érdeklődés a távolabbi utazási célpontok, a tengerparti régiók és a hosszabb, egy-két hetes nyaralások iránt, megnőtt viszont a kereslet a kevésbé zsúfolt hegyvidéki pihenőhelyek iránt.
A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint idén nyáron a magyarok 37%-a tervez külföldre utazni, a legtöbben a közeli Ausztriába és Horvátországba látogatnának. Időpont tekintetében a hagyományos főszezon látszik a legnépszerűbbnek (július-augusztus), ugyanakkor úgy tűnik, sokan várnak arra, hogy még inkább letisztuljanak a nemzetközi utazásokra vonatkozó szabályok és gyakorlatok: egyre több a foglalás a nyár végi-ősz eleji időszakra is.
Mivel a repülős utaknál jelenleg az adminisztráció is bonyolultabb, a főként cseppfertőzéssel terjedő koronavírus pedig fokozottabb veszélyt jelenthet a repülőgépek zsúfolt utastereiben, a magyarok inkább autóval indulnak nyaralni.
Nem meglepő módon a szálláshelyek kiválasztásának szempontjait is jelentősen átalakította a pandémia: a magyarok kiemelten fontosnak tartják, hogy a választott hotel vagy apartman garantálja a biztonságos távolságtartás lehetőségét (66% a 2019-es 34% helyett).
A megfelelő higiéniás körülmények mellett természetesen továbbra is értékelik a kényelmet és elvárják, hogy különleges élményekkel és programokkal kényeztessék őket. A tapasztalatok szerint emellett a magyar utazók sokkal tudatosabbak és felkészültebbek lettek, a sok bizonytalanság és nyitott kérdés miatt szeretnek alaposan tájékozódni az indulás előtt, illetve felértékelődtek a minden szempontból rugalmas, szolgáltatások széles palettáját nyújtó utasbiztosítások.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







