A magyar Külügyminisztérium egymást követő figyelmeztetései jól mutatják, milyen hirtelen tudnak eszkalálódni a kartellháborúk.
Véget értek a nyárra tervezett felújítások a fővárosban, a Budapesti Közlekedési Központ felkészült az iskolakezdésre. Szeptember 1-jétől, szerdától a tanítási időszakban érvényes, a nyárinál sűrűbb menetrend szerint járnak a BKK járatai, a legfontosabbak pedig a reggeli időszakban egészen 9 óráig a csúcsidőszakban érvényes, legsűrűbb követési idővel indulnak. A belvárosba utazóknak érdemes a metrót, a villamosokat és a HÉV-et használniuk, mert a kötöttpályás járművekkel lehet a leggyorsabban célba érni a fővárosban.
Az iskolakezdésre időzítve számos nagy felújítást fejeztek be Budapesten: augusztus utolsó hetére véget ért az M3-as metró négy héten át tartó, Kőbánya-Kispest és a Göncz Árpád városközpont közötti pótlása. A szerelvények újra két szakaszon, Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér, illetve a Lehel tér és Újpest-központ között járnak. Befejeződött a Fehérvári út és Bocskai út csomópontjában a vágányok felújítása is, a villamosok ismét az eredeti útvonalukon járnak, már nem kell átszállni Újbuda-központnál a két szakasz között. Felújították a villamosvágányokat a XII. kerületi Nagyenyed utcában, az 59-es villamos újra közlekedik, és visszaállt a környéken a korábbi közúti forgalmi rend.
Szeptembertől újra teljes vonalán, a Boráros tér és Csepel között jár a H7-es HÉV, ennek köszönhetően Csepel központjából – a legforgalmasabb időszakokban is – megint kilenc perc alatt lehet eljutni a Boráros térre. Ezzel egy időben megszűnik a Kvassay hídnál lévő ideiglenes végállomás, valamint megszűnnek az autóbuszos pótlás miatti közúti korlátozások a Kvassay Jenő úton. Hétvégenként a H7-es HÉV-en is ingyenesen szállítható kerékpár októberig. A részletekről ezen az oldalon lehet tájékozódni.
Továbbra is tart azonban a Lánchíd, illetve az idősebb Antall József rakpart felújítása, valamint a Blaha Lujza tér átépítése. A BKK mindent elkövet annak érdekében, hogy a tér környékén gördülékenyebb legyen a közlekedés. Az elmúlt hetekben a Nagykörút és a Rákóczi út kereszteződésében kétszeres ütemben dolgoztak, ennek köszönhetően az iskolakezdésre ismét két sávot használhatnak az autóval közlekedők a csomópontban. Az autósforgalom könnyebb haladásának érdekében ideiglenesen újra teljes hosszában át lehet hajtani a Dohány és a Wesselényi utcán, valamint a Honvéd és a Nádor utcán.
A közösségi közlekedés, azon belül is a metró, a HÉV vagy a villamosok használatát javasolja a Budapesti Közlekedési Központ, a kötöttpályás járművekkel kényelmesen és gyorsan célba lehet érni a fővárosban. De érdemes megfontolni a mikromobilitási eszközök, így például a kerékpárok használatát is, mert azok egyre népszerűbbek a fővárosiak körében.
A BKK kiterjedt értékesítési hálózatát a BKK Pontkeresőjében lehet megtekinteni. Jelenleg több mint 360 automata szolgálja a fővárosban közlekedőket, emellett a BKK Ügyfélközpontokban, a jegy- és bérletpénztárakban, valamint a cég viszonteladó partnereinél is megvásárolhatók az utazási okmányok. A Budapesti Közlekedési Központ javasolja a mobiljegy használatát: az esetleges sorban állás helyett így kényelmesen, akár otthonról is meg lehet vásárolni a bérleteket. A mobiljegyekről bővebb információkat a BKK Mobiljegy oldalán lehet találni.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A 14 éven aluliak a fővárosi közgyűlés támogatása esetén szeptember 2-től díjmentesen utazhatnak a BKK járatain.
Megújult a FUTÁR
Augusztus végén megújult a FUTÁR-alkalmazás: az új, stabilabban működő applikációban már a MÁV-HÉV adatai is valós időben jelennek meg. Az utazás megtervezéséhez továbbra is érdemes a BKK FUTÁR alkalmazást használni, amely valós idejű információk alapján számolja ki a megfelelő útvonalat az úti céljuk eléréséhez. A FUTÁR fejlesztéséről ezen az oldalon lehet olvasni.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







