A Mol közel 700 millió eurós projektjének utolsó szakaszába lépett a Rijekai Finomító: éles üzemi próba és fokozatos teljes kapacitás várható.
Rekordmennyiségű magyar nyaralhat idén Horvátországban: így találják meg a legjobb szállásokat
Beindult a horvát szállások foglalása, összértékük több mint ötszöröse a tavalyinak. Jó ár, ingyenes lemondás, előleg nélküli foglalás és sok pozitív vendégértékelés mentén keres szállást a magyar. Bár a pandémia előtt már januárban lefoglaltuk horvátországi nyaralásunkat, idén ez inkább májusban kezdett el felpörögni.
A Szallas.hu felmérésében résztvevők kétharmada tervez nyaralást Horvátországban idén. 200 ezer forint alatt költene szálláshelyre a válaszadók fele, 200-300 ezer forinttal kalkulál a negyedük. Minden tizedik válaszadó 300-350 ezer forint, és 7 százalékuk pedig 400 ezer forint feletti szállásköltségre számít. „A foglalási feltételek között a kedvező ár mellett az ingyenes lemondás az elsődleges szempont, ezt követi az előleg nélkül foglalható opció és a sok pozitív vendégértékelés” – árulta el Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője. Azt is hozzátette, hogy a szálláshely kiválasztásakor fontos a tengerpart, strand, kikötő közelsége, a térségben könnyen megközelíthető látnivalók és kirándulási lehetőségek, a tengerre nyíló panoráma és a parkolás is.
A portál adatai szerint a horvátokhoz szóló, idén megtett aktív foglalások száma közel ötszöröse a tavalyi év hasonló időszakában beérkezett foglalásokénak, és egyelőre 23 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben ugyanekkor. A foglalási érték azonban már 5,5-szöröse a 2021-es szintnek és 1 százalékkal nőtt 2019-hez viszonyítva. „A foglalási darabszám és értékváltozás közötti különbség legfőbb oka, hogy megnőtt a magasabb kategóriás szállások kereslete – mondta Kelemen Lili. – 2019 végén a hotel kategória tudatos bővítésébe kezdtünk, aminek következtében egyre több hotel foglalható az oldalunkon.” A sajtószóvivő azt is hozzátette, hogy mindezek mellett áremelkedés is volt az elmúlt években, ami szintén hozzájárult a foglalási érték növekedéséhez. A foglalások hosszában is látható enyhe emelkedés a korábbi évekhez képest. A pandémia előtt január volt a legerősebb hónap a beérkező foglalások terén, ez eltolódott egyre inkább a nyár felé a járvány és a háború okozta bizonytalanság miatt. Éppen ezért a Szallas.hu szakértői bizakodóak, akár megdőlhet a 2019-es szint is.
A válaszadók háromnegyede online szállásfoglaló portálon keres szállást. Már a felmérés résztvevőinek kétharmada bankkártyás fizetést részesít előnyben horvát nyaralása során. A készpénzhez szükséges pénzváltást tízből nyolcan itthon intézik el. Horvátországban csak a válaszadók negyede vesz fel bankjegyet ATM-ből.
Az Isztriai-félszigeten és a Split régióban futhatunk össze a legtöbb magyarral
„A magyarok számára a legkedveltebb desztinációk az Isztriai-félsziget, Dalmácia-Split régió és a Kvarner-öböl” – mondta Herceg Ivana, a Horvát Idegenforgalmi Közösség igazgatója. A legtöbben augusztusban és júliusban utaznak horvát szomszédainkhoz. Az 5-7 éjszaka a leggyakoribb nyaralási hossz.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Horvátországba indulók csaknem fele apartmant, 18 százalékuk 4-5 csillagos hotelt keres. Népszerűek még a 2-3 csillagos hotel (16,2%) és a panzió/vendégház (15,5%) kategóriák is. A többség ellátás nélküli opciót, harmaduk félpanziót és 15 százalékuk csak reggelit választ. A teljes / all inclusive ellátást csak a válaszadók 6 százaléka igényli.
Félnek a háborútól a nyaralást tervezők?
A szállásportál egy másik felmérése szerint a vendégek több mint kétharmada csak belföldi nyaralást fontolgat, negyedük külföldi és belföldi utazást is szervez, hat százalékuk pedig idén csak a határon túl tölti el szabadságát. Tízből nyolc vakációzó magyart nem befolyásol az orosz-ukrán háború az üdülés tervezésekor. Körülbelül minden tizedik válaszadó viszont a háború miatt marad inkább belföldön. „Az anyagi okok a legmeghatározóbbak (92%) azok számára, akikre hatással van a nyaralás megszervezésére az orosz-ukrán háború” – mondta Kelemen Lili. Aki azt is hozzátette, hogy a háborús fenyegetettség (83%) és a magyarok nemzetközi megítélése (70%) is többeket foglalkoztat. A kutatás szerint arányaiban a terrortámadás esélye a legkevésbé befolyásoló félelem a vakáció megtervezésekor idén. A felmérésben résztvevők háromnegyede ugyanakkor jobban kontrollálja költségeit a háború kitörése óta. A spórolók közül legnagyobb arányban a 46-55 éves korosztály képviselteti magát. Őket követik azonos százalékban a 36-45 és 55-66 évesek. Legkevésbé a 66 évnél idősebbek óvatosak a költéseiket illetően. Csak a válaszadók negyede tart attól, hogy egy újabb koronavírus-járvány hullám meghiúsíthatja idén a nyaralást.
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







