A Balatonnál már március közepén beindult a fagylaltszezon, és az első hétvégék forgalma alapján úgy tűnik, idén is tömegek indulnak a tópartra egy gombóc hűsítőért.
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki a Balatonnál nyaralna: akár 1,7 millióba is kerülhet egy családnak
Nem csak a külföldi utak árai drágultak meg jelentősen idén: sokszor egy belföldi nyaralás esetén mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk. Egy egyhetes nyaralás Siófokon akár 1,7 millió forintba is belefájhat az ATV Híradója szerint.
A legnépszerűbb szálláskereső oldal legdrágább ajánlata jelenleg júniusra egy négy fős családnak egyhetes nyaralásra Siófokra 1,7 millió forint, míg a legolcsóbb 190 ezer forint. Ezek pedig egyáltalán nem kiugró esetek, hiszen a Balatonnál átlagosan 8-10 százalékkal drágultak a szállások, bár ez igaz, hogy nagyban függ attól is, hogy milyen kategóriáról beszélünk.
Aki ugyanis előre gondolkozott, és már január-februárban lefoglalta a szállását az jóval olcsóbban megúszta, hiszen ahogyan közeledik a főszezon úgy emelkedtek az árak. Így lehetséges az, hogy egy kétgyermekes családnak egy egyhetes pihenés július végén, az olaszországi, görögországi, horvátországi és magyar árak összevetése alapján a legolcsóbban a görög fővárosban, Athénban megoldható: 75 ezer forintért 6 éjszakára.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







