Az idei állati időjárás-előrejelzések nem hoztak egyértelmű verdiktet. Hogy végül kinek lesz igaza, arra - az időjárás szeszélyességéhez híven - csak a következő hetek adhatnak...
A záporos, zivataros csapadékzóna tovább mozog kelet felé, mögötte felszakadozik, csökken a felhőzet, és több órára kisüt a nap. Este a nyugati megyékben van esély újabb záporok, zivatarok kialakulására. Erős, viharos széllökések csak zivatarok környezetében fordulhatnak elő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 32 fok között valószínű. Késő estére 18 és 24 fok közé csökken a hőmérséklet.
A záporos, zivataros tömbök fokozatosan kelet felé haladnak, a reggeli, délelőtti órák folyamán előbb a Dunától keletre fekvő területekre, majd a Tiszántúlra koncentrálódik a csapadékkal együtt a zivatartevékenység is. A kiterjedtebb csapadékzónák a déli órák környékén hagyhatják el keleti határainkat. Kezdetben a Dunántúl északkeleti, keleti harmadán, a főváros tágabb környezetében, később az Északi-középhegységben, illetve az Alföld északi tájain van esély intenzív zivatarokra is, amelyeket elsősorban felhőszakadás (> 25-30 mm) kísérhet, azonban kisebb eséllyel jégeső (ált. 1-2 cm-t nem meghaladó), illetve erős vagy viharos széllökések is társulhatnak hozzájuk.
Délután és este a nagyobb területet is érintő zivatarzónák távozását követően szombat délután a középső és keleti tájakon továbbra is kedvezőek lesznek a feltételek zivatarok kialakulásához, de várhatóan már jóval kisebb számban jöhetnek létre a képződő gomolyfelhőkből. A késő délutáni, esti órákban azonban elsősorban a nyugati megyékben már újra nagyobb valószínűséggel számíthatunk zivatarokra. Ott egy-két hevesebb zivatar is előfordulhat (bár valószínűségük alacsony): ekkor már inkább a nagyobb méretű (akár 2 cm-t elérő, esetleg meghaladó) jég, illetve az átmeneti viharos (> 65-75 km/h) szél lehetnek az elsődleges veszélyes kísérőjelenségek, de ilyenkor is előfordulhat intenzív csapadéktevékenység (rövid idő alatt > 15-25 mm).
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







