Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
A versenyhivatal szerint jellemző probléma az ajánlatok korlátozottságára utaló pszichés nyomásgyakorlás a légitársaságok honlapjain.
A légitársaságok honlapjainak többsége észrevétlen módszerekkel torzítja a fogyasztók döntéseit - figyelmeztetett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Jelezték, hogy egyelőre javaslatokkal segítik a kifogásolható gyakorlatok felszámolását, illetve a trükkök elkerülését. Ha azonban ezek nem hoznak előrelépést, később akár versenyfelügyeleti eljárást is indíthatnak - fűzték hozzá.
A versenyhivatal szerint jellemző probléma az ajánlatok korlátozottságára utaló pszichés nyomásgyakorlás - például már csak 2 jegy elérhető ezen az áron -, amelyhez gyakran érzékmanipuláció párosul: vagyis egyes ajánlatokat feltűnő színekkel emelnek ki, míg az olcsóbb, egyszerűbb megoldások nehezebben észrevehetők.
Jellemzőek továbbá a félreérthető szövegezések, a legtöbb esetben pedig megfigyelhető az információkkal való elhalmozás, amely összezavarhatja a fogyasztókat. Ezek - különösen a diszkont légitársaságok weboldalain - számos esetben kiegészülnek fontos információk és választási lehetőségek elrejtésével, kiváltképp az ülőhelyválasztás során.
Ezek az úgynevezett "sötét mintázatok" eseti jelleggel felbukkantak a hazai jegyár-összehasonlító oldalakon is - tárták fel a GVH szakemberei. (A sötét mintázatok olyan digitális üzenetek és felhasználói felületek, amelyek észrevétlenül késztetik a fogyasztókat a nem kívánt döntések meghozatalára.)
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A hivatal az érintett vállalkozásoknak azt javasolja: kerüljék a fogyasztók döntését sürgető kereskedelmi gyakorlatokat, egyformán érzékelhetően és egyértelmű megfogalmazással jelenítsék meg az egyes választási lehetőségeket.
A fogyasztók számára a GVH tanácsa az, hogy igyekezzenek ellenállni az impulzusvásárlásnak és ne hagyják, hogy döntésükben sürgessék őket, továbbá mindig szánjanak megfelelő időt az ajánlatok összevetésére - olvasható a közleményben.
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







