Az emberi tevékenység nemcsak üvegházhatású gázokat bocsát ki, hanem apró, szilárd vagy cseppfolyós légszennyező ún. aeroszol-részecskéket is.
A turisztikai szakértők szerint akár 15-20 százalékkal is többet kell majd költenie annak, aki külföldön nyaralna az idén. A Fókusznak most magyarok meséltek arról, hogy mennyivel kell többet költeni egy családi nyaralásra, mint egy évvel korábban.
A nyár beköszöntével elkezdődött a nyaralószezon is, azonban a szakértők szerint mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki az idén külföldre szeretne menni nyaralni a családjával. Az árak ugyanis akár 15-20 százalékot is emelkedhettek tavaly óta.
Dél-Szicíliában például az augusztus számít kiemelt nyári időszaknak, ekkor érkezik a legtöbb turista. Ekkor emelkednek a legjobban az árak.
Augusztus elején, egy apartman egy hétre, egy 4 fős családnak akár több mint 100 euróba is kerülhet
– mondta el az ottélő Szalai Nóra, aki szerint akár 21 százalékkal is többet kell idén fizetni egy nyaralásért, mint tavaly. 2021-hez képest pedig körülbelül 27 százalékkal emelkedtek az árak.
Ez nagyjából azt jelenti, hogy 800 euróval kerül többe a vakáció egy 4 fős családnak, 2 felnőttel és 2 gyerekkel számolva
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
– magyarázta.
Éppen ezért az utazók többsége inkább rövidebb időre megy nyaralni: átlagosan 2-3 nappal rövidítik meg a vakációt, hogy ugyanakkora költségből tudjanak gazdálkodni, mint egy évvel korábban.
Szalai Nórával pedig a szakértők is egyetértenek: Kiss Róbert Richárd turisztikai szakértő szerint is 15-20 százalék körüli átlagosan az áremelés, amit Termes Nóra, az IBUSZ Kft. hálózati és marketing igazgatója is alátámasztott. Ő az áremelést azzal indokolja, hogy mindennek felment az ára az elmúlt egy évben: hiszen drágább lett az üzemanyag, így a repülőjegy is, illetve a kinti szálláshelyeknek is felment az ára.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







