Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
Még legalább 122 magyart nem sikerült kimenteni Rodoszról a külügyminisztérium adatai alapján. Azonban nemcsak a hazajutás problémás, ugyanis a szakértők szerint a biztosítók ilyen esetben nem kötelesek fizetni. Ezzel pedig nemcsak a nyaralásukat, de sok százezer forintot is bukhatnak a kint ragadtak.
Eddig 80 magyart sikerült kimenteniük a lángokban álló Rodoszról, miközben 122-en még mindig kint vannak. Egy ottani hotelben dolgozó férfi egyenesen a pokolhoz hasonlította a helyet az RTL Híradónak: 14 órán keresztül kellett gyalogolniuk a füsttől elfeketedett tájakon keresztül, hogy biztonságos helyre kerüljenek.
A férfi elmesélte, hogy aki nem bírta azoknak segítettek, feltették őket az autóra, miközben folyamatosan maszkot osztottak és vízzel locsolták az embereket a 40 fokos melegben.
Olyan, mint egy rémálom. Feketeség, füst, nem látsz semmit, és csak tűz van mindenhol, miközben sikítanak az emberek. Próbálsz segíteni mindenkinek, de nem tudsz
– mondta el a férfi.
A Magyar Biztosítók Szövetsége szerint azonban a természeti katasztrófa nem számít biztosítási eseménynek.
Itt inkább az a gyakorlat, hogy a szállásadó biztosítása az, ami reményt nyújthat és onnan tudunk némi kárpótlást kapni. Bár meg kell mondani erre kevés az esély
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– mondta el Lambert Gábor, a MABISZ kommunikációs vezetője, hozzátéve, hogy azok nagyobb biztonságban vannak egy ilyen helyzetben, akik utazási irodával mentek ki.
Az utasok biztonságos helyre történő elutaztatása megtörtént. Ilyenkor vagy szálláshelyet ajánlanak fel, vagy pedig a hazautazásukról az utazási iroda gondoskodik
– tette hozzá Termes Nóra, az IBUSZ hálózati és marketingigazgatója.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







