Az emberi tevékenység nemcsak üvegházhatású gázokat bocsát ki, hanem apró, szilárd vagy cseppfolyós légszennyező ún. aeroszol-részecskéket is.
A Fővárosi Törvényszék jogszerűnek mondta ki a Volán-dolgozók szakszervezetének tervezett munkabeszüntetését, így azt december 10-11-én megtartják. Az elégséges szolgáltatás biztosításáról később tájékoztatják az utazóközönséget.
A Fővárosi Törvényszék a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezetnek (SZAKSZ) adott igazat a sztrájk jogszerűségének megállapítása iránt indult nemperes eljárásban, amelyben a Volánbusz Zrt. kérelme elutasításra került. Noha a végzés nem jogerős, immár jogi szempontból is megkezdhető a december 10-11. napjára bejelentett munkabeszüntetés, így az a szükséges „még elégséges szolgáltatás” biztosítása mellett megtartásra kerülhet. A munkáltató legkésőbb két nappal a sztrájk megkezdése előtt tájékoztatja az utazóközönséget a várható menetrendről – közölte a szakszervezet.
A Volán-dolgozók szakszervezete azután döntött a munkabeszüntetés mellett, hogy eredménytelenül zárultak a bértárgyalások. Korábbi közleményükben azt írták: míg az autóbuszvezetők mindkét napon részt vesznek a sztrájkban, a karbantartó munkások, 2024. december 11-én az első műszak 8-11 óra, míg a második műszak 14-17 óra között szüntetheti be a munkát. A szellemi munkakörben dolgozók ugyanezen a napon 8-12 óra közötti időpontban, csatlakozhatnak a SZAKSZ sztrájkfelhívásához.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







