-1 °C Budapest
Budapest, 2023. október 21.A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) autóbuszai állnak az Örs Vezér tere buszvégállomáson.MTVA/Bizományosi: Róka László ***************************Kedves Felhasználó!Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Komoly változás élesedik a pesti tömegközlekedésben: ne rutinból utazz, sok BKK-járat érintett

MTI
2023. december 19. 20:03

Az év végi ünnepekhez igazodik a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járműveinek közlekedési rendje, és a korábbi évekhez képest több járatot indítanak.

A BKK kedden azt közölte, hogy december 23-án, szombaton és 24-én, vasárnap a hétvégi menetrend szerint közlekednek a BKK járatai. December 24-én, szenteste 15 és 16 óra között indulnak az utolsó nappali járatok, ezt követően az éjszakai járatokkal lehet közlekedni.

A tájékoztatás szerint idén az éjszakai, belvárosi buszokból több járat közlekedik 18 óráig. December 25-én és 26-án, hétfőn és kedden ünnepnapi, 27-től 29-ig, szerdától péntekig év végi, illetve iskolaszüneti menetrend lesz érvényben. Szilveszter éjszaka számos nagy kapacitású járat egész éjjel közlekedik, az összes fővárosi metró, a villamosok közül a 4-es, a 6-os, a 14-es, a 17-es (a Bécsi út és a budafoki Városház tér között), a 47-es, az 50-es, az 56A, a 80-as trolibusz (az Örs vezér tere és a Blaha Lujza tér között), valamint a 7-es autóbusz (Újpalota és a Döbrentei tér között) és a 8E autóbusz.

A MÁV-HÉV tájékoztatása szerint minden HÉV-vonalon egész éjjel közlekednek a vonatok. Január 1-jén a nappali járatok ünnepnapi, illetve munkaszüneti napi közlekedési renddel közlekednek. A Budavári Sikló 15 órától lesz nyitva. December 24-én a H5-ös, a H6-os, a H8-as és a H9-es HÉV 15:00 és 18:00 között a hétvégi gyakoriság fokozatos csökkentésével közlekedik.

A BKK kitért arra is, hogy január 2-ától 7-éig az iskolaszünetben érvényes munkanapi menetrend lesz érvényben.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Címlapkép: Róka László, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 2. 20:29