A nappali hőmérséklet maximuma -1 és +5 fok között várható.
Hatalmas a baj a kisföldalattin: óriási repedések a szerelvényeken, súlyos tragédia lehet a vége
Hatalmas hibákat fedeztek fel a kisföldalatti szerelvényein, amik akár végzetesek is lehetnek. A kocsicsere 40-50 milliárd forintba kerülne.
A kisföldalatti, azaz az M1-es szerelvényeit minden reggel átvizsgálják szakértők, mielőtt kiengedik azokat a forgalomba – írj a Népszava. Az ötven éve gyártott kocsikon azonban súlyostörések, repedések vannak és egyetlen egy észre nem vett hiba is súlyos balesetet okozhat egy sűrűbb napon, amikor akár 40 ezer utas is megfordul ott.
Ezek a szerelvények pedig réges-régen túlvannak azon a 40 éven és a 2,1 millió kilométeren, amire tervezték őket eredetileg. A kisföldalatti vonalának meghosszabbítása, illetve a kocsik cseréje, már az előző, 2014-2020-as uniós pénzügyi ciklus tervei között is szerepelt, azonban végül nem jutott rá forrás. Végül 2021-ben az akkori Innovációs és Technológiai Minisztériumtól 2 milliárd forintot kapott a projekt és létre is hoztak egy bizottságot az új szerelvények tervezésére. Ennek eredménye, hogy elkészült az új járművek típusterve, illetve elkészült a tenderdokumentáiós is, de fedezethiány miatt a közbeszerzést már nem írták ki.
A projekt azonban a mini-Dubaj kapcsán újra felmerült, ugyanis az állam ennek kapcsán 300-400 milliárd forintot szánna közcélú beruházásokra. A Fővárosi Közgyűlés decemberi határozatában pedig kikötötte, hogy a Rákosrendező területén megvalósítandó ingatlanfejlesztés támogatásához szükséges a kisföldalatti meghosszabbítása, valamint a szerelvények cseréje. A felújítás pedig a fentiek miatt is egyre sürgetőbb, ráadásul lassan 30 éve, hogy utoljára felújították az alagutat, míg a járművek karosszériáját 1999-2002 között javították utoljára, ami az eredeti állapot visszaállítását takarta. Erősítés azonban nem történt.
A szűk alagút miatt viszont eleve speciális konstrukciójúak a járművek, amik az intenzív igénybevétel miatt elkoptak az évtizedek alatt. Ezért a pályahibákra is érzékenyebbek lettek.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







