Március 18-án, szerdán egész napos figyelmeztető sztrájk bénítja meg a berlini repülőteret: hajnali öt órától éjfélig nem lesz légi forgalom a BER-en.
Tömegek indulhatnak meg ebbe az országba egy új törvény miatt: erre tényleg senki nem gondolt?
Németország, Európa legnagyobb uniós tagállama, a politikai és orvosi ellenállás dacára legalizálta a kannabisz szabadidős célú használatát, lehetővé téve az 18 éven felüliek számára 25 gramm szárított kannabisz birtoklását és legfeljebb három növény otthoni termesztését. Ezzel Európa egyik legliberálisabb kannabisztörvényét hozva létre. De mit von ez maga után?
Ahogy arról a Pénzcentrum is beszámolt, a német parlament felsőháza, a Bundesrat márciusban szavazta meg az Olaf Scholz kancellár vezette hárompárti kormánykoalíció által tavaly elfogadott - a jobboldali ellenzék köreiben erősen vitatott - törvényjavaslatot, amely a felnőttek és úgynevezett kannabiszklubok számára lehetővé teszi a kábítószer korlátozott mennyiségű termesztését és birtoklását.
A korábban a Bundestag - a törvényhozás alsóháza - által is jóváhagyott törvényjavaslat értelmében a 18 éven felüliek április 1-től maximálisan 25 gramm kannabiszt birtokolhatnak, és csak saját fogyasztásra. Egy-egy lakásban legfeljebb három tő kendert termeszthetnek, ugyancsak kizárólag saját fogyasztásra, és legfeljebb 50 gramm mennyiségben.
A termesztés másik legális formája, amely július 1-től lesz engedélyezett, a legfeljebb ötszáz fős szövetkezet lesz. A nem üzleti alapon működő, úgynevezett kannabiszklubok azonban csupán a tagjaikat láthatják el termékükkel, havonta fejenként összesen 50 gramm mennyiségben.
Július 1-jétől "kannabiszklubok" révén lesz lehetőség a kábítószerhez jutni, amelyeknek legfeljebb 500 tagja lehet, akik havonta maximum 50 grammot vásárolhatnak.
Egyelőre az nem világos még, hogy ezek a klubok nyitva állnak-e külföldiek vagy turisták előtt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- írja a Euronews. Az egészségügyi aggályok mellett a rendőrség is aggodalmát fejezte ki a törvény betartatásának nehézségei miatt. Mindez arra utal, hogy Németország nem válik egyelőre a "fűturizmus" központjává, szakértők szerint az új jogszabályi környezet ezt elősegítheti.
Európában több országban is legális a kannabisz bizonyos formákban. Máltán például rendkívül toleránsak a törvények: itt felnőttek legfeljebb 7 grammot tarthatnak maguknál és négy növényt termeszthetnek otthon. Hollandiában és Spanyolországban bizonyos keretek között dekriminalizálták vagy megengedték a használatot.
A liberálisabb drogpolitika iránt nyitott országok figyelemmel követik majd Németország példáját. Belgium esetében már felmerült a legalizálás lehetősége, ami arra utalhat, hogy további országok is követik majd ezt az irányt.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







