Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
A European Sleeper névre keresztelt új éjszakai vonat Brüsszelből közlekedik Prágába, útja során pedig több európai nagyvárosban is megáll. Az utazók reggel már az úticéljukhoz megérkezve ébredhetnek fel, utazás közben ráadásul megcsodálhatják a kontinens lenyűgöző tájait is - tudósította a BBC.
Az éjszakai vonatozás újraélesztése Európában egyre több olyan érdeklődőt vonz, akik kényelmesen és környezettudatosan szeretnének utazni a kontinens nagyvárosai között – ezt a trendet erősíti a European Sleeper névre keresztelt, nemrégiben indított éjszakai vonatszolgáltatás is, ami Brüsszelből közlekedik Berlinbe, majd Prága irányába halad tovább.
Az útvonal érinti Antwerpent, Rotterdamot és Amszterdamot, Németországban pedig megáll Drezdában is, majd Bad Schandaun keresztül lépi át a cseh határt. A Cseh Köztársaságon belül megáll Děčínben, Ústí nad Labemben, végül pedig Prágában. Az utasok háromféle jegy közül választhatnak: ülőhelyes, fekvőhelyes és hálókocsis.
A szolgáltatás bővítése összefügg az Európai Bizottság által támogatott éjszakai vasúti utazások reneszánszával. Az ÖBB (Osztrák Szövetségi Vasutak) és a Deutsche Bahn (Németország állami vasúttársasága) is ehhez hasonló, új éjszakai vonatokat indított, illetve vezetett vissza.
A European Sleeper különlegessége abban rejlik, hogy olyan varázslatos helyekre is elviszi az utazókat, mint például Bad Schandau. Ezt a kisvárost tartják a Szász-Svájci Nemzeti Park kapujának, ugyanis lenyűgöző tájakkal és túraútvonalakkal kecsegteti a kirándulókat az Elba mentén. Az itt található Malerweg túraútvonal például 116 km hosszan vezeti az utazókat a régió hegyein és völgyein keresztül.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az alapító elmondásai szerint a European Sleeper járatainak nagy része régi kocsikból áll, azonban a Prágába vezető új szakasz már modernebb járműveket is magában foglal. A társaság célkitűzései közé tartozik, hogy további felújításokkal növelnék az utazás minőségét.
Összegezés gyanánt elmondhatjuk, hogy az éjszakai vonatozás nem csak az egyik országból a másikba való eljutást jelenti alvás közben - ennél többről van szó, ugyanis a vonatút során lehetőségünk nyílik az Európa szívében rejlő kevésbé ismert gyöngyszemek felfedezésére is. Az ilyen típusú utazások nem csak kényelmes és gazdaságos alternatívát jelenthetnek a repüléssel szemben, hanem egyedi élményekkel is gazdagíthatják az utazókat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







