Az Aggteleki Nemzeti Park bejelentése szerint február 16-tól kezdődően legalább két évre bezár a Rákóczi-barlang, a karsztvidék egyik legszebb ékköve.
Vége a szezonnak, mégsem ürül ki a Balaton: így hozzák ki az élelmesek a legtöbbet a nyárutóból
Háromszáz szülővel töltették ki azt a kérdőívet, amelyben arra voltak kíváncsiak, hogyan nyaralnak azok, akik óvodás, vagy kisiskolás gyermekkel érkeztek a Balatonra. Valamennyi szülő arról számolt be, hogy számukra nem csak az időjárás a meghatározó, de a szeptemberi iskolakezdés is erősen behatárolja a nyaralási időszakot. 91 százalékuk úgy véli, hogy a szeptemberi hétköznapokon már biztos, hogy nem jön a Balatonra, akármilyen meleg is lesz. Jelentős részük úgy nyilatkozott, hogy szabadságot még tudnának kivenni munkahelyükön, de azt nem szeretnék, hogy gyermekük hiányozzon az iskolából.
A megkérdezettek többet szeretnének utazni. A szülők 47%-a úgy érzi, sikerült pont annyit nyaralniuk gyermekeikkel, mint amennyit elterveztek az idei évre. Ugyanakkor 87% úgy nyilatkozott, hogy jövőre, ha tehetik, többet jönnek a Balatonon pihenni - közölte a Balatoni Turizmus Szövetség.
A családi pénztárca megköveteli a tudatos utazást, amit alátámasztanak a kérdőíves adatok is. A szülők 67 %-a legalább egy-három hónappal előre lefoglalta szállását. Mindössze 9% nyilatkozott úgy, hogy spontán utazott a Balatonra és így foglalt szállást.
Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke elmondta, a kérdőíves felmérés nem reprezentatív jellegű, ugyanakkor jól mutatja azokat az attitűdöket, amelyek a balatoni nyaralást mozgatják, ha gyermekes családokról van szó. Szerinte nem csak az iskolakezdés, de a családi szülinapok, a baráti összejövetelek, az osztálykirándulások is azt eredményezik, hogy ősztől a szülőknek többet kell zsonglőrködniük a családi menetrenddel, ha el szeretnének jutni egy-két napra a Balatonra.
Ugyanakkor Fekete Tamás nem tart attól, hogy a következő hetekben kiürül a tópart. Most inkább majd azok a turisták jönnek, akik jobb szeretik a csendesebb Balatont. A "csendes utazás", mint turisztikai kifejezés, keresési kulcsszó egyre népszerűbb a világhálón. Ennek oka, hogy sokan egyre inkább vágynak arra, hogy elvonuljanak a nyüzsgő mindennapi életből. Különösen a fiatal munkavállalók körében divatos ez a kifejezés, akiknek utazási prioritásaiban a nyugalmi idő, az elvonulás iránti vágy felértékelődik.
Fekete Tamás úgy véli, hogy a nagy meleg miatt, szeptemberben tízezrek jönnek majd a Balatonra azok közül is, akik csak egy napot, vagy néhány órát szeretnének tölteni a Balatonon. Ők azok, akik egy-másfél órányi utazásra laknak a Balatontól. Ők azok, akiknek többsége már a tavaszi szezonban is járt itt és csak azért ugrott le a Balatonra, hogy kiránduljon egy jót, megkóstolja a Balaton fagyiját, vagy egyen egy jó lángost. Fekete Tamás szerint
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
az ilyen egy napos turistákra a jövőben jobban kell koncentrálniuk a Balaton környéki szolgáltatóknak, hiszen komoly összegeket hagynak a régióban ezek a vendégek is.
Ugyanakkor Fekete Tamás arról is beszámolt, hogy azoknak is érdemes elindulni még ezen a hétvégén a Balatonra, akik valamilyen izgalmas programra vágynak. Ilyen például Salföldön a Jazz Fesztivál (augusztus 29-31.).
Ugyanezen a hétvégén rendezik meg a boglári Családias népzenei-világzenei fesztivált, a Balaton-felvidéken, Gyulakeszin összművészeti fesztivált tartanak a Csigó Malomban. Ezzel párhuzamosan pedig beindul a szüreti mulatságok szezonja is.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







