Soha nem látott szigorítást vezetett be a Nemzeti Park: február 1-től egész évben tilos az éjszakai túrázás.
Ezekben a hazai városokban szeretnek a legjobban nyaralni a magyarok: egy balatoni hely minden visz
Siófok volt a legnépszerűbb hazai úti cél nyáron a magyarok körében a szallas.hu-n bonyolított foglalások alapján. Budapest, Eger, Balatonfüred és Hajdúszoboszló is vendégek tömegeit vonzották. Az országos nyári belföldi foglalások 36 százaléka legfeljebb 50 ezer forint értékű volt, és az 1-2 éjszakás vakáció volt a legjellemzőbb.
A szallas.hu nyári eredményeiből kiderült, hogy továbbra is Siófok a nyár fővárosa a magyarok körében.
„Az ország valamennyi pontjáról viszonylag gyorsan elérhető; széles szálláskínálata, vonzó partszakaszai és gazdag programkínálata tömegeket vonz – legyen szó kisgyerekes családokról, párokról, baráti társaságokról” – mondta Kelemen Lili a portál sajtószóvivője.
A foglalások eloszlása alapján régiós szinten is a Balaton térsége vezetett: a portál nyári foglalásainak megoszlása szerint a második helyezett észak-magyarországi régió szállásfoglalásainak több mint kétszerese futott be a Balatonra a belföldi utazók körében.
„A Balaton térségében idén nyáron meghaladtuk a tavaly nyári foglalási számainkat" – tette hozzá a szóvivő.
A magyar tenger környékén Siófok mellett Balatonfüred, Hévíz, Balatonlelle, Keszthely, Zamárdi, Balatonboglár, Balatonföldvár, Fonyód és Balatonalmádi szálláshelyeit választotta a legtöbb vendég. A Balatonon a többség augusztusban 2-3 éjszakát foglalt, ami nem meglepő, hiszen az államalapítás négynapos hosszú hétvégéjére is sokan időzítették utazásukat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Balatonon túl is pezsgett a nyár
Míg a Balatont az ezen az oldalon foglaló vendégek harmada választotta, a foglalások 15 százalékából az észak-magyarországi, 10-10 százalékából a dél-alföldi és a nyugat-dunántúli régiók részesültek. A belföldi települések országos összesítő listáján Siófokot foglalási szám alapján Budapest, Eger, Balatonfüred, Hajdúszoboszló, Hévíz, Gyula, Szeged, Pécs és Miskolc követte idén nyáron.
Minden harmadik vakációzó apartmant választott, minden negyedik hotelt, a foglalások alig több mint ötöde vendégházba, 13 százaléka panzióba, 7 százaléka pedig egyéb szállástípusba szólt. A szállásközvetítő szerint a belföldi, nyári foglalásainak 30 százaléka 2 éjre, 28 százaléka egy éjszakára, ötöde pedig 3 éjszakára szólt, így ezek a rövidebb vakációk voltak a népszerűbbek idén nyáron.
A nyári foglalások 36 százaléka 50 ezer forint alatti, 28 százaléka 50-100 ezer forint közötti, 16 százaléka 100-150 ezer forint közötti értékű volt. Valamivel több mint a foglalások 8 százalékánál fizettek 150-200 ezer forint közötti értékben, alig 8 százaléknál pedig 200-300 ezer forint között. 5 százalék alatt van azoknak az aránya, akik 300 ezer forint felett foglaltak szállást a portál belföldi kínálatából. A nyári foglalásokhoz kapcsolódó online fizetések összértékének több mint 27 százalékát SZÉP kártyával rendezték az oldalukon.
Top belföldi úti célok a szallas.hu oldalán foglaló magyar vendégek körében 2024 nyarán foglalási szám alapján
- 1. Siófok
- 2. Budapest
- 3. Eger
- 4. Balatonfüred
- 5. Hajdúszoboszló
- 6. Hévíz
- 7. Gyula
- 8. Szeged
- 9. Pécs
- 10. Miskolc
Top balatoni úti célok a szallas.hu oldalán foglaló magyar vendégek körében 2024 nyarán foglalási szám alapján
- 1. Siófok
- 2. Balatonfüred
- 3. Hévíz
- 4. Balatonlelle
- 5. Keszthely
- 6. Zamárdi
- 7. Balatonboglár
- 8. Balatonföldvár
- 9. Fonyód
- 10. Balatonalmádi
A szallas.hu-s belföldi foglalások megoszlása a legnagyobb hazai turisztikai régiók között 2024 nyarán foglalási szám alapján
- Balaton: 32%
- Észak-Magyarország: 15%
- Dél-Alföld: 10%
- Nyugat-Dunántúl: 10%
- Észak-Alföld: 9%
- Budapest és vonzáskörzete: 8%
- Dél-Dunántúl: 7%
- Közép-Dunántúl: 5%
- Tisza-tó: 3%
- Egyéb: 1%
A szallas.hu-s belföldi foglalások megoszlása szállástípusonként foglalási szám alapján
- apartman 32%
- hotel 26%
- vendégház 22%
- panzió 13%
- egyéb 7%
Foglalások megoszlása foglalási érték szerint
- <=50.000 Ft: 36%
- 50.001-100.000 Ft: 28%
- 100.001-150.000 Ft: 16%
- 150.001-200.000 Ft: 8,4%
- 200.001-300.000 Ft: 8%
- 300.001 Ft <: 5%
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







