Ilyen nincs: hatalmas hótakaróra kell készülni Magyarországon, itt a friss előrejelzés
A HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyék területére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.
A HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyék területére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.
A havazásra leginkább a nyugati és délnyugati országrészben van némi esély, míg az ország nagy részén csak minimális valószínűséggel fordulhat elő hóesés az ünnepek alatt.
A Homokhátság szikes tavainak revitalizációjára kerestek megoldást a szűrt termálvíz hasznosításával a magyar és szerb együttműködéssel megvalósult SPArrow projekt során.
A szokásosnál néhány héttel később, november közepén jelentek meg az első telelő gatyás ölyvek a Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén.
Megérkezett az első igazi tél: sűrű hópelyhek borítják be a Börzsönyt – itt a friss előrejelzés
Vasárnap délelőtt még többfelé havazhat, mielőtt átmenetileg megszűnik a csapadék.
Egy hullámzó frontrendszer, majd a hétvégén egy mediterrán ciklon vonul át hazánk felett.
Nem változik az időjárásunk, marad a szürke, borongós idő. Helyenként napközben is párás, ködös maradhat a levegő.
Az Alföldön tovább súlyosbodik a szárazság, mivel a szeptemberi esők óta a talaj felső rétege is kiszáradt, így az őszi vetések vízhiánnyal küzdenek.
Szombaton hidegfront haladt át az ország felett, annak hatására hidegebb és szárazabb léghullámok érkeztek.
Erős széllel, maximum hat fokos hőmérséklettel kell számolnunk a hét maradék napjain.
Szeptember 29-én, Mihály-napon hajtják be a legelőkről az állatokat, köztük a juhokat is: ennek apropóján utánajártunk, hogyan készül híres hungarikumunk, a karcagi birkapörkölt.
A közhiedelemmel ellentétben Magyarországnak jelentős gázvagyona van, ám jelentős részben úgynevezett nem hagyományos mezőkön található.
A szüret a régi időkben zajkeltéssel indult: pisztolydurrogtatás és riogatás jelezte, hogy elérkezett az idő. Nekünk gyerekként a 80-90-es évekre már csak a vödrök csörömpölése maradt
A kormány nemzetgazdasági érdekekre hivatkozva megakadályozta az Alföldi Tej Kft. külföldi felvásárlását, miközben fontolóra veszi a veszteséges vállalat állami megvásárlását.
Augusztus 30-án ünnepeljük Szolnok napját, éppen ezért a Pénzcentrum mai kvízében arra vagyunk kíváncsiak, mit tudsz a városról és a hozzá fűződő érdekességekről.
2025-ben a március kivételével minden hónap az átlagosnál szárazabb volt Magyarországon
Óriási a baj: a Kiskunságban már a legellenállóbb füvek is feladták a harcot az aszállyal szemben – a területek felén több mint 95 százalékuk, háromnegyedén legalább a felük elpusztult.
Tízből nyolc nyári belföldi foglalás legfeljebb 170 ezer forint értékű, és a többség apartmant választ.
Világ legnagyobb jurtája, több tucat programmal: most megmutatjuk, milyen lesz az idei Ősök Napja Bugacon!