A nyugati és délnyugati országrészben ezzel szemben nagyobb területen maradhat tartósan borult az ég.
Még eddig tudjuk élvezni az enyhe, kellemes meleget: hétvégére nem lesz köszönet az időjárásban
Szerdán többnyire napos idő valószínű gomoly- és fátyolfelhőkkel, de lassanként keleten is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet.
Szerdán az ország nagy részén sok napsütésre számíthatunk, de keleten főként a nap első felében még eső, zápor előfordulhat. Már csak néhol lehet élénk a légmozgás. Hajnalban 9-17, délután 22-27 fokot mérhetünk. Tehát többnyire napos idő valószínű gomoly- és fátyolfelhőkkel, de lassanként keleten is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. A keleti megyékben legkésőbb kora délutánra szűnik meg teljesen a csapadék, emellett az Északi-középhegységben lehet néhány futó zápor.
Csütörtökön a nyugati tájakat esővel, záporokkal, néhol egy-egy zivatarral és megerősödő északnyugati széllel újabb hidegfront éri el, máshol még marad a napos idő, a Dunántúl keleti felét csak estére éri el a csapadék. Nyugaton mindössze 14 és 22, máshol még 23 és 30 fok között alakul a csúcshőmérséklet.
Pénteken sokfelé várható kiadós eső, a Dunától keletre záporok, zivatarok is kialakulhatnak. Késő délután dél-délnyugat felől csökkenhet a csapadékhajlam. Szeles idő várható, az északi-északnyugati szelet a Dunántúlon és a főváros környékén viharos lökések kísérhetik. Nagy lesz a hőmérsékleti kontraszt: a Dunántúlon mindössze 10-15, a Duna-Tisza közén 15-20, keleten még 21-27 fok valószínű.
Hétvégén barátságtalan, gyakran esős, többfelé szeles idő körvonalazódik, a Dunántúlon szombaton és vasárnap is nagy területen lehet viharos, helyenként erősen viharos az északnyugati szél. Keleten is jelentősen visszaesik a hőmérséklet, délutánonként mindössze 10-16 fokot mérhetünk.
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







