Medvenyomokra bukkantak Nógrád vármegyében, Cserhátsurány közelében. A település polgármestere óvatosságra figyelmezteti a helyieket és a kirándulókat.
Szélviharra és jelentős mennyiségű esőre figyelmeztet a HungaroMet Zrt.: szombat estétől a Dunántúlon akár óránkénti 110-120 kilométeres széllökések is előfordulhatnak, valamint a nyugati és középső vármegyékben és az Északi-középhegységben akár 30-50 milliméter eső is várható.
A veszélyjelzés szerint szombaton napközben a Dunántúl északnyugati felén a legerősebb széllökések egyre nagyobb területen meghaladják az óránkénti 70 kilométeres sebességet. Késő délutántól várhatóan tovább fokozódik a szél, kiemelten a Soproni-hegység, a Kőszegi-hegység, illetve a Bakony és a Balaton környezetében az óránkénti 90-110 kilométeres, késő estétől akár az óránkénti 110-120 kilométert meghaladó széllökések is előfordulhatnak. Felhívták a figyelmet arra, hogy az időjárási helyzetre tekintettel a legmagasabb fokú, piros riasztást is kiadhatják, különösen a vasárnapra virradó éjszaka során.
A meteorológiai szolgálat veszélyjelzése szerint Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém vármegye területén kell szombaton óránkénti 90 kilométeres sebességet meghaladó széllökésre számítani, emiatt a négy érintett vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki. Baranya, Fejér, Komárom-Esztergom, Pest, Tolna, Zala vármegyék területén elsőfokú (sárga) figyelmeztetés van érvényben szombat éjfélig, ezeken a területeken a várt legerősebb széllökések meghaladják az óránkénti 70 kilométeres sebességet.
A HungaroMet előrejelzése szerint szombaton a délutáni, esti óráktól ismét egyre nagyobb területre terjed ki a csapadéktevékenység, amely vasárnap is folytatódik. Szombat délutántól a lehulló csapadék mennyisége az ország túlnyomó részén meghaladja a 20 millimétert. A lehulló csapadék mennyisége várhatóan délkeleten lesz a legalacsonyabb, míg a nyugati és középső vármegyékben, illetve az Északi-középhegység térségében egy szélesebb sávban többfelé 30-50 milliméter feletti csapadékösszeg valószínű.
Mivel 24 óra alatt több mint 30 milliméter csapadék hullhat Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves és Pest vármegye területén, így ezekben a vármegyékben másodfokú (narancs) figyelmeztetés van érvényben sok eső miatt. Az ország többi részén - Békés vármegye kivételével - elsőfokú figyelmeztetés van érvényben eső miatt, mert 24 óra alatt több mint 24 milliméter csapadék hullhat.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







