Megvan az egyezség, a személyes feltételekben is sikerült megegyezni, már csak az orvosi vizsgálat van hátra: ilyenkor jön az orvosi vizsgálat a focistáknak.
Még neki állt feljebb: telefonált a tömött busz sofőrje, azonnal vizsgálatot rendelt el a BKK
Az utasokkal teli buszt vezetve telefonált egy sofőr Budapesten, az esetről videó is készült, amikor kérdőre vonták, még fel is háborodott. A BKK-hoz hivatalos panasz nem érkezett az ügyben, de a felvétel alapján elsárást indítottak.
Hosszú perceken keresztül, a mobilt szorosan a füléhez szorítva telefonált egy buszvezető október 10-én a 85-ös buszon, az esetről felvételt is készített a Blikk olvasója. A sofőrre rászóltak, hogy tegye le a telefont, hiszen rengeteg utas van a buszon, köztük gyerekek is, ő erre csak annyit válaszolt: „És?!”. Az olvasó a történteket követően bement az Örs vezér téri, sofőröknek fenntartott pihenőbe, hogy hol tehet bejelentést, de ott lerázták, közben az érintett sofőr is megérkezett a pihenőre, aki azt mondta, meghalt az egyik kollégája, és ezt az ügyet intézte telefonon.
A BKK a lap kérdésére azt közölte, nem érkezett be az ügyben hivatalos panasz, de a felvétel alapján vizsgálatot indítanak. Emlékeztettek: a telefonhasználatot a KRESZ egyértelműen szabályozza, és ha egy járművezető a KRESZ-t megsérti, az minden esetben szankciót von maga után, a szabálysértés súlyához igazodva. Hozzátették: a munkatársakra nem jellemző a hasonló viselkedés.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







