Az új buszokkal a BKV járműállományának közel tíz százaléka megújul.
Sajnos az idei évben is gyakran voltak kitéve erőszaknak a munkatársaink a járműveken - kezdi közleményét a MÁV-Csoport. Rendszeresen érték szóbeli vagy fizikai atrocitások a munkájukat végző autóbusz-vezetőket, vasúti jegyvizsgálókat, HÉV járművezetőket, rendészeket - írják. A vállalatcsoport ezúttal is hangsúlyozza: a közfeladatot ellátó munkavállalókkal szemben a tettleges bántalmazás bűncselekménynek számít, az elkövető súlyos büntetésre számíthat, tette szabadságvesztést is vonhat maga után.
Az utóbbi két évben újra meredeken emelkedett a bántalmazások száma a vasúttársaság közfeladatot ellátó kollégáival szemben. 2023-ban 78 alkalommal szenvedtek el erőszakos támadást jegyvizsgálók, míg 2024. december közepéig 100 eset történt, ebből 59 alkalom tettlegesség, 39 tettleges becsületsértés, 2 esetben pedig 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett munkatársunk, egy esetben pedig életveszélyesen megfenyegették. A szóbeli fenyegetéseken túl többször előfordult, hogy leköpték vagy megdobálták, de volt példa arra is, hogy sörrel leöntötték a munkáját végző jegyvizsgálót, az agresszív utasok gyakran nem állnak meg a verbális erőszaknál, hanem lökdösik, megütik, megrúgják vagy akár késsel sebesítik meg a jegyvizsgálót. A járatokon 1 esetben utastársukat bántalmazta egy jegy nélküli agresszív utas, míg 262 lopást regisztrált a vasúttársaság.
Idén egy támadás érte a MÁV-HÉV egyik járművezetőjét, egy utas a vállán megütötte. A HÉV-vonalakon rendészek látják el a személy- és vagyonvédelmi feladatokat. A MÁV-HÉV adatai alapján idén a legtöbb atrocitás a H8/H9-es vonalon történt, ezért ezen a vonalon jelentősen megnöveltük a rendészek létszámát. Társaságunk szoros együttműködésben áll az illetékes rendőrkapitányságokkal, a Készenléti Rendőrséggel és a kerepesi, valamint egy gödöllői illetékességű polgárőr szövetséggel. A biztonság növelése érdekében számos állomásra és megállóhelyre térfigyelő kamerákat telepítettünk, és a jövőben is folytatjuk ezek telepítését. Emellett testkamerákat szereztünk be a HÉV rendészek számára, amelyek használata jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az intézkedés alá vont személyek együttműködők legyenek, és minimalizáljuk a fizikai és verbális erőszak előfordulásának lehetőségét.
A Volánbusz szolgálatban lévő kollégái 2024-ben 224 alkalommal kényszerültek különböző okokból rendőri segítséget kérni munkájuk végzése során. Ebből 116 esetben kifejezetten autóbusz-vezetők elleni szóbeli atrocitás vagy fizikai támadás miatt kellett a hatósághoz fordulniuk, és 8 esetben meg is sérültek a közfeladatot ellátó munkatársaink, további három esetben pedig az állomásokon szolgálatot teljesítő biztonsági őrök is. Csak decemberben 13 alkalommal inzultálták az autóbusz-vezetőket, további 7 esetben pedig egyéb okok – például egymással összeverekedő utasok – miatt vált szükségessé a rendőri beavatkozás. Karácsony előtt pár nappal egy utas azt sérelmezte, hogy az autóbusz-vezető lassan vezet és emiatt lekéste a csatlakozást.
Leszálláskor verbálisan bántalmazta és négyszer arcon ütötte a munkáját végző és a forgalmi viszonyoknak megfelelően közlekedő járművezetőt. Novemberben egy hölgy vette zokon az autóbusz-vezető felszólítását arra vonatkozóan, hogy hagyja abba a szemetelést, és társával együtt tettlegesen torolta meg a jószándékú figyelmeztetést. Augusztusban egy utas sérelmezte a járművezető intézkedését, ezért ülőhelyéről felállva fenyegetőzött, leköpte és több alkalommal megütötte, illetve ököllel arcon ütötte a buszsofőrt. Emlékezetes az a nagy sajtónyilvánosságot kiváltó júniusi eset is, amelynek során egy utas csavarhúzóval szúrta lábon az autóbusz-vezetőt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Legtöbbször az utazási jogosultságok ellenőrzésekor alakulnak ki konfliktusok, amikor az utazni szándékozó személynek nincs menetjegye vagy nem a megfelelő menetjeggyel rendelkezik, és azt a helyszínen sem kívánja megvásárolni. Sokszor különösebb indok sem kell hozzá, többen ok nélkül, vagy ittasan, tudatmódosító szerek által befolyásolt állapotban zaklatják a járművezetőket és akár a többi utast is. A bántalmazó és garázda viselkedés a fizikai sérülések mellett lelki traumát okoz az áldozatoknak, és az utasok biztonságérzetét is rontja.
A fedélzeti-, állomási- és testkamerák segítségével, továbbá a rendőrség hathatós együttműködésének köszönhetően sikerül elfogni az elkövetőket, akiket akár gyorsított eljárással is felelősségre vonnak. A jegyvizsgálók, az autóbusz-vezetők, a mozdonyvezetők, a HÉV járművezetők és a rendészek is közfeladatot ellátó személyek, tettleges bántalmazásuk bűncselekménynek számít, az elkövető súlyos büntetésre számíthat, tette szabadságvesztést is vonhat maga után. A MÁV-csoport célja, hogy kollégái biztonságban végezhessék a munkájukat és egyetlen bűncselekmény se maradjon jogkövetkezmény nélkül. Bántalmazás esetén mind a munkavállaló, mind a MÁV-csoport kötelező jelleggel feljelentést tesz, és nyomatékosítjuk, hogy közfeladatot ellátó munkatársaival szembeni agresszió soha nem maradhat következmények nélkül - zárul a közlemény.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







