A Valentin-napi hétvége idén is kiemelt időszak a hazai szállodáknál: sok helyen tematikus csomagokkal, máshol hangulati és gasztronómiai extrákkal készülnek február közepére.
Görögországban nyaralnál? Ezt jó tudni: megszólaltak a magyar utazási irodák Santorini tragédiájáról
A görögországi Szantorini szigeténél február 1-je óta folyamatos földrengések rázzák meg a térséget, amelyek egyes esetekben az 5,3-as erősséget is elérték. A hatóságok szükségállapotot hirdettek, és figyelmeztetnek, hogy a szeizmikus aktivitás akár hetekig is folytatódhat. A turistaszezon ugyan még csak hónapok múlva kezdődik, de megkérdeztük a Magyar Utazási Irodák Szövetségét, mire számíthatnak a magyar utazók jelen állás szerint, és mire készüljön, akinek már van foglalása. Bakó Balázs, a szövetség szóvivője azt mondta, az irodák által szervezett utazási csomagok esetében a részvételi díj egyetlen esetben jár vissza az utazóknak.
Február 1-je óta több ezer földrengést regisztráltak Szantorini közelében az Égei-tengeren, amelyek erőssége elérte az 5,3-as magnitudót is. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a hatóságok legalább egy hónapra szükségállapotot hirdettek ki a szigeten. A tudósok szerint a térségben tapasztalható fokozott szeizmikus aktivitás - amelyet még Athénban is éreztek - példátlan még egy olyan rengésveszélyes országban is, mint Görögország. A szakértők úgy vélik, hogy a rengések nem a vulkánhoz kapcsolódnak, hanem a környező területen lévő tenger alatti törésvonalakból erednek. Figyelmeztetnek arra is, hogy a földrengések akár hetekig is eltarthatnak, és nem zárják ki egy nagyobb rengés lehetőségét sem.
Ez azért problémás, mert Santorini az egyik legnépszerűbb úti cél a világon: a görög sziget híres ikonikus, fehérre meszelt házairól, kék kupolás templomairól, lenyűgöző naplementéiről és vulkanikus tájáról. Santorini gazdasága nagyrészt a turizmusra épül, és a helyi lakosság jelentős része ebből él. A sziget alig 15 ezer állandó lakosának nagy része valamilyen formában kapcsolatban áll a turistákkal, akik ilyen körülmányek között kétszer is meggondolják, hogy elutazzanak-e.
Ezt feltétlenül tudniuk kell a magyar utazóknak
A magyarok körében is kedvelt szigetre közvetlen charterjárat nincs, Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének szóvivője az alábbi tájékoztatást adta a Pénzcentrumnak:
Santorinin most hűvös van, a szezon még csak hónapok múlva kezdődik. A hazai utazási irodák charter repülőjáratokat nem indítanak Santorinire; esetenként egyéni utazásokat vagy fakultatív programokat szerveznek.
A már esetlegesen befizetett részvételi díjjal kapcsolatban elmondta:
Az utazási irodák által szervezett utazási csomagok esetében a részvételi díj abban az esetben jár vissza az utazóknak, amennyiben a célországot, területet a Konzuli Szolgálat I., utazásra nem javasolt ország és térség kategóriába sorolja.
Ezzel együtt mint megtudtuk, amennyiben hazai utazási irodánál foglalt valaki utazást a térségbe, az érintett utazási irodák minden tőlük telhetőt megtesznek az utazók biztonsága érdekében. Ugyanakkor általánosságban javasolják, hogy amennyiben valaki külföldre utazik, regisztráljon a Konzuli Szolgálat honlapján. Alternatívaként más görög szigetek remek nyaralóhelyszínek A MUISZ szóvívóje szerint.
Mi a helyzet most Santorini szigetén?
Ezúton hívjuk fel a magyar állampolgárok figyelmét, hogy az utóbbi napokban észlelhető földrengések és fölcsuszamlások (ld. lenti hírek) miatt Szantorini önkormányzata rendkívüli állapotot hirdetett a sziget területén a február 1-március 1. közötti időszakra. Fentiekre tekintettel NEM javasoljuk magyar állampolgároknak, hogy a szigetre utazzanak
- áll a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálatának oldalán a figyelmeztetés,
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
tehát a térséget a legveszélyesebb, piros-kategóriába sorolták, azaz ilyenkor Bakó Balázs szavai szerint már visszafizetik az irodák a pénzt az utazóknak.
Közben február 12-én Szantorinihez hasonlóan Amorgosz szigetén is vészhelyzetet hirdetett az önkormányzat, amely lehetővé teszi a helyzet hatékonyabb kezelését. A vészhelyzet egyelőre egy hónapig, március 12-ig tart. Fentiekre tekintettel NEM javasolják magyar állampolgároknak, hogy a szigetre utazzanak.
A Konzuli Szolgálata felhívja a magyar állampolgárok figyelmét, hogy az utóbbi napokban egyre több a földrengés Szantorini és a Kiklád-szigetcsoport körül (Thira és Amorgos között), a rengések mértéke és intenzitása nő, volt már Richter skála szerinti 4-es feletti is.
A görög hatóságok ezért javasolják, hogy a szigeten tartózkodók kerüljék a zárt helyeken való tömeges gyülekezést, rendezvényeket, illetve a sziget két kikötőjét (Ammoudi és Fira). Az illetékes hatóságok teljes készültségben vannak a Kükládok és különösen a Szantorini melletti területen tapasztalható intenzív szeizmikus tevékenység miatt.
A február elsején Szantorinire vonatkozóan hozott sürgősségi intézkedéseket, az iskolák bezárását és a rendezvények törlését a görög hatóságok kiterjesztették az adott terület más szigeteire is: Anafi, Iosz és Amorgosz szigetekre, illetve további tanácsokat adtak ki a polgároknak:
- kerüljék az elhagyott épületek megközelítését
- ne tartózkodjanak a kikötőkben
- az épületekben távolítsák el a sérülékeny nem szerkezeti elemeket
- ürítsék ki az uszómedencéket, mert rengés esetén a víz mozgása kárt okozhat az épület szerkezetében,
- összeomlást okozhat (Szantorinin szinte minden szálloda rendelkezik medencével)
- erős földrengés esetén evakuálni kell a part menti területeket
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







