-1 °C Budapest
A budapesti Gellért fürdő látványos dizájnja és építészete. Üres gyógyászati termálmedence gyönyörű kék és türkizkék csempékkel.

Döntöttek: végre megkezdődhet az évek óta húzódó gigafelújítás a híres magyar fürdőben

2025. február 27. 08:51

Legkorábban jövő év végén kezdődhet a Gellért fürdő felújítása, mely legalább 20 milliárdba kerül majd a fővárosnak - tudta meg a Népszava. Elfogadta a közgyűlés a területvásárlási és -csere terveket a fürdővel egybeépült hotel kapcsán, mely végleg leválasztaná a két épületet egymásról. Az 1918-ban épült fürdőt eddig egyszer, a 70-es években újították fel részlegesen.

A Gellért fürdő női termálvizes medencéjének felújítási költsége az előzetes becslés szerint önmagában 2-2,5 milliárdba kerül majd, ami hozzávetőlegesen 250 méternyi autópálya építésének ára. A történelmi fürdőt üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévízei (BGYH) Zrt.már évek óta készül a rekonstrukcióra. A fürdő építése óta egyetlen egyszer esett át egy – vitatható minőségű – részleges felújításon a hetvenes években, azóta statikai állapota erősen megromlott, gépészeti és elektromos rendszere teljesen elhasználódott - írja a lap.

Az évente 400 ezer vendéget fogadó fürdő bezárása komoly veszteség, hiszen csak tavaly 1,9 milliárd forintos nyereséget termelt. A felújítás legkevesebb 20 milliárd forintot emészt fel, miközben az előkészítésre és tervezésre már elköltöttek egymilliárdot.

A rekonstrukcióról 2023-ban döntött a főváros, tavaly elkészültek az engedélyes tervek, folyik a hatósági engedélyezés. Ezzel párhuzamosan megkezdődtek a tárgyalások a fürdővel egy épületben lévő hotel tulajdonosával a területrendezésről, a hotel és fürdő gépészete, kiszolgáló terei ugyanis egymást keresztezik. A közös használatú terek és műszaki rendszerek felszámolását célzó első megállapodást tavaly decemberben hagyta jóvá - nem kis vita után - a Fővárosi Közgyűlés.

Akkor alig nettó 382 ezer forintos négyzetméteráron adott túl a BGYH az érintett fürdőterületeken. Most elkészült a következő területrendező csomag: nettó 131 millió forintért eladnak 280 négyzetmétert a földszinti fürdő és az emeleti hotel közé beékelődött részen és 212 négyzetméter alagsori folyosót 45 millióért és további területeket pedig elcserélnek. Ehhez a megállapodáshoz, illetve a kiviteli tervezés megindításához kért felhatalmazást a Fővárosi Közgyűléstől a csütörtöki ülésen a BGYH. Mivel a többség támogatta a javaslatot, ha minden szerencsésen lezárul, akkor legkorábban 2026 utolsó negyedévében megkezdődhet a felújítás - írják.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 2. 20:29