Emmanuel Macron francia elnök legfőbb tanácsadója kedden Moszkvában tárgyalt orosz tisztviselőkkel Ukrajnáról.
Imádsz utazni, új ételeket kóstolni? Ez a város a világ legjobb gasztronómiai úti célja 2025-ben
Több ezer helyi lakos megkérdezésével állította össze 2025-ös rangsorát a világ legjobb gasztronómiai városairól a Time Out magazin. A felmérés során 18 különböző szempont alapján értékelték az egyes városok étkezési kultúráját, figyelembe véve többek között a minőséget, megfizethetőséget és olyan jellemzőket, mint a családbarát vagy kísérleti jelleg.
A végső rangsor összeállításakor országonként csak a legmagasabb pontszámot elérő várost vették figyelembe, hogy globálisan reprezentatív képet kapjanak. A lista élén New Orleans végzett, amelyet Bangkok és Medellín követett a dobogón. New Orleans első helyezését a helyiek 93%-ának pozitív értékelése, a szakértői panel magas pontszáma és a kedvező árszínvonal együttesen eredményezte. A város francia, spanyol, vietnámi és afrikai hatásokat ötvöző gazdag kulináris hagyományairól ismert.
A második helyezett Bangkok esetében a helyiek 86%-a értékelte kiválónak az éttermeket, míg a szakértői panel 47%-a szavazott a thai fővárosra. A város híres utcai ételeiről és arról, hogy minden árkategóriában kiemelkedő gasztronómiai élményt nyújt.
A harmadik helyezett Medellín a lista legkedvezőbb árfekvésű városa, ahol a helyiek 89%-a szerint megfizethető az éttermi étkezés. A kolumbiai város változatos konyháját a hagyományos helyi fogások és a nemzetközi hatások egyaránt jellemzik.
A top 20-as listán olyan városok szerepelnek még, mint Fokváros, Madrid, Mexikóváros, Lagos és Sanghaj. Mindegyik város egyedi gasztronómiai karakterrel rendelkezik, ötvözve a helyi hagyományokat a modern trendekkel és nemzetközi hatásokkal.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







