A Balatonnál már március közepén beindult a fagylaltszezon, és az első hétvégék forgalma alapján úgy tűnik, idén is tömegek indulnak a tópartra egy gombóc hűsítőért.
A Universal Air váratlanul bejelentette: május végével leállítja összes menetrendi járatát, így a pécsi Máltára, Münchenbe és Korfura tartó járatok is megszűnnek. A pécsi repülőteret a döntés hidegzuhanyként érte, és az utasok is kellemetlen helyzetbe kerülhetnek. A repülőtér új partnerekkel tárgyal.
Mint ahogy arról korábban a Pénzcentrum oldalán beszámoltunk tavaly áprilisban, Pécsről is lehetett repülni Máltára és Münchenbe az Universal Air légitársasággal. Most azonban kiderült, hogy az utasok hiába terveztek velük nyári utazást idén, a cég az összes menetrendszerinti járatát törölte – nemcsak Pécsről, hanem más városokból is.
A Universal Air hivatalos közleményben jelentette be, hogy 2025. május 31-től minden menetrendszerinti utasszállító járatát törli, az utolsó gépeik május 30-án szállnak fel.
A döntést "hosszas mérlegelés után" hozták meg, a légitársaság szerint soha nem szerettek volna ilyen csalódást okozni az utasoknak.
A légitársaság hangsúlyozta: minden törölt foglalás után automatikusan visszatérítik a jegyek árát az eredeti fizetési módra, az utasoknak nincs teendőjük. A pénz 3–5 munkanapon belül megérkezhet, a visszaigazolást pedig külön e-mailben küldik el.
Csalódott Pogány is
A Pécs–Pogány Repülőtér május 16-án rendkívüli közleményben tudatta: a Universal Air nemcsak hogy megszünteti a teljes menetrendi működését, de erről semmiféle előzetes tájékoztatást nem adott a repülőtérnek. Ez azt jelenti, hogy a 2024 március végén beharangozott és nagy lelkesedéssel fogadott máltai, müncheni és korfui járatok is megszűnnek – június első napjától már egyetlen Universal Air gép sem száll fel Pécsről.
A bejelentés minket is teljesen váratlanul ért, és tudjuk, hogy az utasaink számára is jelentős kellemetlenséggel jár
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
– írta a repülőtér. Hangsúlyozták, hogy a járatok sorsáról kizárólag a légitársaság dönt, az ilyen lépésekre a repülőtérnek nincs ráhatása.
Olcsó jegyeket szórtak ki
Az induláskor a jegyárak is rendkívül versenyképesek voltak: Máltára már 62 ezer forintért oda-vissza el lehetett jutni feladott poggyásszal együtt, ami közel 40–50 ezer forinttal olcsóbb volt a budapesti alternatíváknál. A müncheni járat 38 ezer forinttól volt elérhető retúrjeggyel, ez is jóval kedvezőbb volt a Lufthansa árainál.
Az új összeköttetéseknek nemcsak az utasok örültek, de a városvezetés is. Pécs polgármestere, Péterffy Attila a légitársaság korábbi közleményében úgy fogalmazott: „Ez az új légi összeköttetés megkönnyíti a turizmust, az üzleti utazásokat és a kultúracserét is.”
A repülőtér közleménye szerint azonnal megkezdték a tárgyalásokat más légitársaságokkal, hogy 2026-tól ismét elérhetők legyenek menetrend szerinti járatok Pécsről. Az ígéret szerint új desztinációk és megbízhatóbb üzemeltetési háttér biztosítja majd a jövőbeli működést.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







