Javában zajlik az M1‑es autópálya bővítése. Most egy látványos videó mutatja be a munkálatok egyik legizgalmasabb fázisát: az éjszakai hídépítést.
Fokozott közúti és légi forgalomra, valamint intenzív hanghatásra kell számítani az ország több pontján az Adaptive Hussars 2025 NATO védelmi gyakorlat miatt. A Honvédelmi Minisztérium felhívja a figyelmet, hogy a katonai konvojok közé behajtani tilos.
Szeptember 15-től a honvédség erői több nagyváros között harcszerű menetet hajtanak végre, amelyeket esetenként a légierő helikopterei is kísérnek. Hétfőn reggel 8 és este 20 óra között technikai eszközátcsoportosítás zajlik a Szentes-Szolnok, illetve a Hódmezővásárhely-Szolnok útvonalakon.
Katonai rendész felvezetéssel kísért menetoszlopok közlekednek 10 és 14 óra között Székesfehérvárról az M7-es autópályán Budapestre, majd a fővárosban a Jászberényi út-Kőbányai út-Könyves Kálmán körút-Bocskai út-Budaörsi út-Mária Terézia laktanya útvonalon.
Emellett katonai konvojok haladnak 5 és 16 óra között Győr és Kecskemét között az M19-M1-M0-M5-445. számú út útvonalon. A tatai harckocsidandár 10 és 17 óra között a Tata-1. számú főút-Győr útvonalon csoportosít át. A Kecskemét-Pápa útvonalon is katonai konvojokra kell számítani, Pápa térségében pedig a honvédségi merevszárnyú légijárművek miatt lesz megnövekedett hanghatás.
A Honvédelmi Minisztérium fokozott óvatosságra, körültekintésre és türelemre kéri az autósokat az érintett útvonalakon. Felhívják a figyelmet, hogy a katonai járművek mérete és haladása eltérhet a közúti közlekedésben megszokottól, és a katonai menetoszlop tagjai közé behajtani veszélyes és tilos.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Címlapfotó: Mónus Márton, MTI/MTVA
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







