Ciklon okozta áradások sújtják Horvátország dalmát partvidékét: a tengervíz szintje helyenként csaknem egy méterrel emelkedett meg.
Bár az ősz már megérkezett, a Balaton környéki cukrászdák nem zárnak be, sőt, új trendet teremtenek a fagylaltozásban - hívta fel rá a figyelmet közleményében a Balatoni Turizmus Szövetség.
"Az elmúlt hétvégén sok egy napra érkező turista volt a cukrászdákban. Ők csak néhány órát töltöttek a tó partján, és egy-egy cukrászda látogatásával ízesítették meg kirándulást." - írja a szervezet.
Hozzátették: mindez annak bizonyítéka, hogy a helyi vállalkozók kreatívan alkalmazkodnak a változó igényekhez, és bebizonyítják, hogy a Balaton nemcsak nyáron lehet vonzó úti cél. Ez az egyik oka annak, hogy október végéig biztosan lesz náluk fagylalt, amely sokak szerint még mindig vonzza a turistákat.
A Bagaméri Fagylaltozó Balatonfüreden október végéig tart nyitva, kínálatában szerepel az idei év Ország Fagylaltja is. A vendégek már nem csak nyáron keresik a fagylaltot, ősszel is szívesen térnek be hozzánk – mondja Márton Sándor cukrászmester. Balatonalmádiban az Amaretto fagyizóban a hidegebb napokra kifejlesztették a „retro jellegű meleg fagyit”, míg a tihanyi Erzsike fagyizó forralt bort és meleg italokat kínál a fagylalt mellett, igazodva az őszi–téli időszakhoz.
A balatoni cukrászdák példája azt mutatja, hogy a gyakorlati tapasztalatok kulcsfontosságúak, nem lehet csak egy középszerű marketinges íróasztalánál megtervezni, hogy miből lesz trend. Éskovács Péter, a "fagylalt októberben" program ötletgazdája szerint „a balatoni valóság nem csupán statisztikai adatokban mérhető, hanem a vendégek viselkedésében is látszik, milyen változások lesznek a Balatonon. A kreatív cukrászdák ezekre a fogyasztói változásokra figyeltek fel. Ugyanakkor elismeri, hogy a Balatoni Turizmus Szövetség, fagylaltokat középpontba állító kommunikációja is hozzájárult ahhoz, hogy az őszi hónapokban is sok látogató érkezik a térségbe.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A statisztikák szerint tavaly a Balaton több mint 3 millió vendéget fogadott, és a vendégéjszakák száma meghaladta a 9 milliót. A fagylaltozás mellett, már tavaly is a cukrászdák szezonális kínálata, például forralt bor és sütemények, jelentős bevételnövekedést hozott az ősszel. A balatoni cukrászdák tehát rugalmasan alkalmazkodnak a változó igényekhez, és bizonyítják, hogy a fagylalt nemcsak a nyári hónapok kiváltsága.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







