A helyi rendőrség 2024 óta végzi azzal a céllal, hogy beazonosítsa a három évnél régebben megkezdett, engedély nélküli épületeket. Hamarosan drónok segíthetik a munkát.
Akkora a tömegnyomor ezen az európai szigeten, hogy napi 6 ezer forintos extra adót kell fizetniük a turistáknak hamarosan
A spanyol Baleár-szigeteken napi 15 eurós turisztikai adót javasolnak a túlturizmus kezelésére és a lakhatási válság enyhítésére.
A Baleár-szigeteken (Mallorca, Menorca, Ibiza és Formentera) a lakosság közel negyede dolgozik közvetlenül a turizmusban, azonban egyre nagyobb a frusztráció a helyi lakosok körében az ágazat negatív hatásai miatt. Bár a hatóságok már korlátozták az új szálláshelyek létesítését és adót vetettek ki a rövid távú tartózkodásokra, a Munkások Szakszervezeti Bizottsága (CCOO) szerint ez nem elegendő.
A szakszervezet a jelenlegi Fenntartható Turizmus Adó (SST) jelentős emelését szorgalmazza. A mostani, szállástípustól függően 2-4 eurós éjszakánkénti díj helyett napi 15 eurós (kb. 13 font vagy 17 dollár) adót javasolnak személyenként - tudósított a Time Out.
A CCOO szerint az emelt díj elsősorban elrettentő hatású lenne, egyértelmű üzenetet küldve a világnak, hogy a főszezonban már nincs hely több látogató számára a szigeteken. Amennyiben az emelés mégsem csökkentené a turisták számát, a többletbevételt a munkahelyi körülmények javítására és a lakhatási problémák enyhítésére fordítanák.
Jose Luis Garcia, a CCOO főtitkára azt is szeretné, ha a Palma városában bevezetett, új turisztikai szálláshelyeket tiltó intézkedést kiterjesztenék mind a négy szigetre. Hangsúlyozta, hogy a nyári túlzsúfoltság csökkentéséhez nem elég a keresletet korlátozni, a kínálati oldalon is lépéseket kell tenni.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A szakszervezet bérleti díjak maximalizálását és 40.000 új szociális lakás létrehozását is követeli a helyi lakosok számára, részben a megemelt turisztikai adóból finanszírozva.
Spanyolország más részei is küzdenek a túlturizmussal. Tenerifén "öko-adót" vezetnek be a Teide Nemzeti Park túraútvonalain a táj megóvása érdekében, míg San Sebastiánban szigorú strandszabályokat léptettek életbe. Az országos kormány áprilisban korlátozásokat vezetett be a rövid távú bérbeadásokra, és már több mint 100.000 illegális ingatlant távolítottak el az utazási weboldalakról.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







