Nem csak csúszós utakra kell számítani: a hatóság szerint egy rossz döntés órákra az autóba zárhatja az embert.
Több helyen okoz fennakadást a hó a Bakonyban, kamionok, személygépkocsik és buszok továbbhaladását is segíteniük kellett a tűzoltóknak szombat délután - közölte a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője
Csondor Henrietta elmondta: a 8-as főúton Városlődnél egy nyerges vontató akadt el, és foglalt el több forgalmi sávot, Zirc és Borzavár között szintén elakadtak gépkocsik, Tapolca és Sümeg között személygépkocsi csúszott árokba, a 77-esen Tótvázsonynál utánfutós személyautó fordult keresztbe az úton, Balatonszőlős és Tótvázsony között pedig két busz és egy személyautó haladását kellett a tűzoltóknak segíteniük.
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Facebook-oldalán arról tájékoztatott: a 8-as főúton a városlődi emelkedőt a kamion mentése miatt egy időre le is kellett zárni, de a Várpalota és Tés közötti úton is akadtak el autók. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapjának tájékoztatása szerint a Nyugat-Dunántúl más térségeiben is több közlekedési baleset történt, a 11-es főúton Esztergomnál, valamint a 7-es főúton Galamboknál is két személygépkocsi ütközött.
A hatóságok azt kérik: a havazással érintett területeken elindulás előtt mindenki tájékozódjon az aktuális útviszonyokról, téli gumikkal felszerelt járművel közlekedjenek, és csak akkor keljenek útra, ha az fontos.
Címpalkép: MTI/Vajda János
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







