2026 januárjától teljesen betiltották az e-cigaretták és vape eszközök behozatalát és forgalmazását, a szabályszegőkre pedig súlyos, akár több millió forintos bírságok és börtönbüntetés is várhat.
Jöhet a fordulat a H5-ös HÉV felújításánál? Kemény üzenetet küldtek az érintett települések polgármesterei
A Szentendrei járás három polgármestere közösen kérte Lázár János építési és közlekedési minisztert, hogy a H5-ös HÉV jövő év végére tervezett felújításának előkészítése során legkésőbb 2026 januárjától vonják be az érintett önkormányzatokat a közlekedési alternatívák kidolgozásába. A levélben Budakalász, Pomáz és Szentendre vezetői hangsúlyozták, hogy az együttműködés elengedhetetlen a térség forgalmának újratervezéséhez.
A kormány novemberi döntése lezárta a H5-ös HÉV-vonal fejlesztési előkészítését és jóváhagyta a racionalizált műszaki tartalommal induló kivitelezést. A három település közös fellépése után kiderült, hogy a racionalizálás nem érinti a helyi fejlesztéseket.
A polgármesterek megköszönték a minisztériummal folytatott egyeztetéseket, és külön pozitívumként értékelték, hogy ígéretet kaptak a végleges tervezésben való részvételre. Kedvező jelzésként említették azt is, hogy a miniszter nyitottnak mutatkozott az elkerülő utak megépítésére, köztük a Pomázt és Budakalászt tehermentesítő, engedéllyel már rendelkező 1108-as út kivitelezésére.
A települések szerint a HÉV felújítása és a 11-es út tervezett rekonstrukciója jelentős kerülőforgalmat terelne be a lakóövezetekbe, ami csak előre megtervezett alternatív közlekedési megoldásokkal kezelhető. Ezért kérik, hogy a minisztérium időben vonja be őket a folyamatba.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







