A Greenpeace közzétett jelentése szerint súlyos azbesztveszély lehet Magyarországon – játszóterek és közterületek is érintettek. A bozsoki polgármester viszont egészen mást állít.
Mentőhelikoptert riasztottak a Magas-Tátrába szombaton, hogy kimentsenek egy 21 éves magyar turistát, aki a jelzett turistaúton kívül, felszerelés nélkül ragadt egy sziklapilléren a Nagy-Békás-tó közelében, írja a Paraméter.
Szombaton egy 21 éves magyar turista került veszélybe a Magas-Tátrában: a fiatal férfi a jelzett turistaúton kívül, egy télre lezárt szakaszon túrázott, amikor a nehéz terepen, hegymászó-felszerelés nélkül egy sziklapilléren rekedt a Nagy-Békás-tó közelében.
Segélykiáltásait lengyel turisták hallották, akik értesítették a Hegyi Mentőszolgálatot.
Először egy másik hegymászó próbált segíteni, ám a zord időjárási körülmények miatt nem tudta biztosítani a férfit. Ezután mentőhelikoptert riasztottak: a hegyi mentők ellátták a turistát, majd a helikopter alá függesztve menekítették ki.
Egy leszállás után a Csorba-tónál felhúzták a fedélzetre, majd Ótátrafüredre szállították. A mentőszolgálat tájékoztatása szerint a férfi nem sérült meg.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







