A Greenpeace közzétett jelentése szerint súlyos azbesztveszély lehet Magyarországon – játszóterek és közterületek is érintettek. A bozsoki polgármester viszont egészen mást állít.
Görögország valamennyi repülőterén vasárnap átmenetileg leállították az induló és érkező járatokat, miután ismeretlen eredetű rádiófrekvenciás zavarokat észleltek - közölte a Reuters.
A hatóságok vizsgálják az incidens hátterét. Az athéni repüléstájékoztató körzetén (FIR) áthaladó egyes járatokat továbbra is kiszolgálják, de a repülőterek működésére biztonsági okokból korlátozásokat vezettek be – tájékoztatott a görög polgári légügyi hatóság.
A repüléskövető szolgáltatások adatai szerint a görög légtér gyakorlatilag kiürült. Az ERT állami műsorszolgáltató helyszíni tudósítása szerint az athéni Eleftheriosz Venizelosz repülőtér indulási terminálja zsúfolásig megtelt utasokkal. A járatok felfüggesztésére helyi idő szerint reggel 9 órakor került sor.
A görög állami tévé arról is beszámolt, hogy a járatokat a szomszédos országok repülőtereire irányítják át. Izraelben a repülőtéri hatóság szóvivője közölte, hogy a görög légteret helyi idő szerint délután 4 óráig lezárták, és arra kérte az utasokat, hogy készüljenek fel a járatok késésére.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







