A nappali hőmérséklet maximuma -1 és +5 fok között várható.
A járványügyi korlátozások miatt továbbra is a belföldi nyaralást javasolja Kiss Róbert Richard turisztikai szakértő a külföldiekkel szemben. Ha pedig mégis külföldre megy az utazó, készüljön fel a regisztrációs és egyéb eljárásokra.
A InfoRádió szakértője szerint momentán a legjobb tanács, hogy belföldön érdemes eltölteni a vakációt, illetőleg, ha valaki mindenféleképp szeretne külföldre utazni, hiszen "tengerre vágyik a magyar", akkor alaposan tájékozódjon, ami alapvető dolognak tekinthető manapság az egészségügyi helyzet és ahhoz kapcsolódóan a különböző szabályozások folyamatos változása miatt.
Önmagában ez azonban nem azt jelentené, hogy ne lehetne semmilyen módon külföldre utazni a sárgával vagy pirossal jelzett országokba, viszont az, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium a piros országokat a nem javasolt kategóriába tette, azt jelenti, hogy az utazási irodák oda nem szervezhetnek utakat és biztosítás kötésére sincs lehetőség - magyarázta a szakember.
Nem beszélve arról, hogy egy-egy külföldi utazás alkalmával az adott országban a vendégeknek egy sor óvintézkedést is be kell tartaniuk, még egy zöld kategóriájú állam esetében is.
A görög utak esetében már az érkezés előtt 48 órával kitöltetnek egy kockázatelemző kérdőívet, a válaszok kapott QR-kód nélkül pedig repülőre sem lehet felszállni. A kérdőív alapján dől el, hogy érkezés után a reptéren fogják-e tesztelni az utast. Ha igen, akkor az eredményre a szállodában várnia kell egy napig a szobában, és csak negatív teszt esetén folytatható a nyaralás. Ha pozitív lesz, karanténintézménybe kerül az utazó.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Vagy Horvátországba utazva le kell adni a fix tartózkodási helyet, nem lehet tetszés szerint utazgatni az országban. A külföldi utak alkalmával az is előfordulhat, hogy az ott-tartózkodás alkalmával változnak a szabályok. Folyamatosan követik a hatóságok az egészségügyi helyeztet, nézve azt, hogy nem kell-e változtatni a besoroláson, ami akár már országon belüli régiók esetében is változhat.
- figyelmeztetett a szakember.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







