-3 °C Budapest

Szeptemberben eredmények - addig is figyelhetünk!

Pénzcentrum
2007. július 18. 11:00

Már javában zajlik a június 11-én lezárt gazdaságfejlesztési pályázatok értékelése. A végeredményt a MAG Zrt. szeptemberre ígéri - írja a Világgazdaság.

Összesen 930 pályázat került benyújtásra a Gazdaságfejlesztési operatív program, valamint a Közép-magyarországi operatív program keretében. Átlagosan kétszeres a támogatási igény, az előirányzott kerethez képest ötszörös támogatási kérelmet nyújtottak be.

Ormosy Gábor, a Mag Zrt. vezérigazgatójának elmondása szerint az elsődleges formai ellenőrzésen átesett pályázatokat már befogadták, melyről a pályázókat levélben értesítették. A folyamatban soron következő tartalmi értékelést előre meghatározott és nyilvánosságra hozott szempontrendszer alapján végzik.

Vizsgálják a benyújtott üzleti tervet, a költségvetést, a beruházás időbeli lebonyolításának tervét, valamint műszaki tervet is. A pályázat típusától függően sor kerülhet teljes körű, vagy szúrópróbaszerű vizsgálatra is, ez várhatóan augusztusban fejeződik be.

A pályázók menet közben is kaphatnak információt beadott pályázatuk státuszáról, méghozzá a levélben megkapott regisztrációs kód segítségével a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján megtalálható "ÚMFT pályázótájékoztató" felületen. Emellett érdeklődni lehet a MAG Zrt. ügyfélszolgálatán is, telefonon, vagy e-mailben.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?