-5 °C Budapest

Hitelt másképp? Beszáll a nagyágyú is!

Pénzcentrum
2007. október 25. 16:00

A napokban induló MicroPlace.com révén az eBay is beszáll a mikrofinanszírozásba, miután 2006 júniusában egy jelképes, nyilvánosságra nem hozott összegért megvette a portált, mely akkor még gyakorlatilag csak egy ötletből állt.

A MicroPlace.com segítségével bárki kisebb összegeket hitelezhet induló vállalkozásoknak. A portálon már 100 dollártól lehet kölcsönözni, az egy szereplőnek nyújtott hitel minimuma pedig 50 dollárra tehető. A kamatok 1 és 4% között mozognak a befektetés fajtájától és nagyságrendjétől függően. A befektető üzenetben értesül arról, amikor törlesztést kap.

Az alapfilozófia természetesen a szerencsétlen sorsú, elmaradott térségek potenciális vállalkozóinak segítése, akik családjuk sorsának jobbra fordítása mellett életképes üzlet építésével munkahelyeket teremthetnek mások számára is. Ez a gondolat egyáltalán nem áll távol az eBay alapítójától, aki feleségével közös alapítványán keresztül több százmillió dollárt adott már mikrohitelezésre és a korábban indult Kiva nevű oldalban is jelen van befektetőként.

Az eBay tapasztalatai sokat segítettek az új mikrohitelező portál beindításában, az óriáscég ugyanis számos kivállalkozóval, családi vállalkozással van kapcsolatban. A hitelezéshez szükséges pénzmozgás a PayPal rendszeren keresztül valósul majd meg, költségmentesen.

A MicroPlace természetesen nem tudja garantálni, hogy az adósok vissza is fizetik a kölcsönt, szakértők szerint azonban a mikrohitelezés célpontjai egyáltalán nem számítanak rossz adósnak a múltbeli tapasztalatokat alapul véve.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A piac méretét jól jellemzi, hogy a Kiva portálon átlagosan egy munkanapot vesz igénybe a finanszírozás fellelése és minden nap újabb vállalkozók jelennek meg, segítséget kérve. A Kiva eddig összesen több mint 13 dollárnyi kölcsönt nyújtott, átlagosan 500 dolláros összegenként, többek között Kambodzsába, a Gáza-övezetbe és Szamoába.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42